Your voice is like a lullaby..

All I Want For Christmas Is YOU

Part 1. J

 Izgatottan lerobogok a lépcsőn. Odakint már sötét van, és az ablak enyhén párás a kinti mínuszoktól.

Ahogy leérek, egy pár gyertyán kívül semmi más nem ég a szobában, s egy fiú alakját látom a kanapén. Lépteimet lelassítva közeledek felé, de pechemre meghallja, hogy jövök.

- Éreztem, hogy jönni fogsz – szólal meg Joe mosolyogva, s hátra fordul felém.

- Ajj – ülök le szorosan mellé a kanapéra.

Egy bögre forró csokit fedezek fel a fiú kezében, mire alsó ajkamba harapva nézek rá, boci szemekkel.

- Nekem is jut belőle?

- Háááát… talán – kortyol bele egy jó nagyot, mire rányújtom a nyelvem.

Erre ő nevetve a markomba nyomja az italt, amibe én elégedett vigyorral az arcomon iszom bele.

- Na szóval, holnap hová is megyünk? – kérdezem tőle.

- Maaaajd meglátod.

- Neeeee… Légyszi – nézek rá aranyosan.

- Nem.

Erre lerakom a bögrét a kávézó asztalra, majd visszafordulok Joe felé. Kérdőn néz rám, mire én még közelebb húzódom hozzá, s kezemet gyengéden az arcára teszem. Szemeimmel azokat a gyönyörű barna szemeit bámulom, majd tekintetem ajkaira fut.

Látom rajta, hogy kissé mintha elkábult volna.

- Ha megmondod, akkor most közelebb hajolok, és… - harapom félbe a mondatot, mert letámad, egy szó nélkül. Egy rövid másodpercig viszonzom, de utána lassan eltolom magamtól.

- Mondom HA MEGMONDOD! – szólalok meg, tettetett szigorral.

- Ajj de nem mondhatom meg! – nyögi.

- Akkor szia – állok fel, s a konyha felé indulok, de Joe is felugrik a kanapéról.

Épp elkap az ajtónál, s maga felé húz. Én mosolyogva nézek a plafonra, de ekkor megakad a szemem valamin.

- Mi az? – néz fel ő is.

- Fagyöngy…

- Hát akkor ez most már kötelező – vigyorodik el, s felém hajol.

- Hali! Mi jót csináltok? – köhint egyet-kettőt Nick, mire Joe elenged, és egy „EZ most komoly?!” pillantást vet tesójára.

- Semmit – hajtom le a fejem.

- El kell kezdenünk pakolni – tájékoztat a fiú, de fölösleges, mert Lindz ekkor fut le a lépcsőn.

- Nina, gyere! Találtunk egy CD-t! – lihegi, de ekkor észreveszi barátját – Nick.

- Szia, Linda – biccent a srác, elrejtett mosollyal.

- Menjünk, gyere – karolok a lányba, s felmegyünk a lépcsőn. A szobánkból Justin Bieber karácsonyi albuma üvölt.

- Helóó! Na, kiszedted belőle? – fordul felém Danielle, de én csak a fejemet rázom.

- Kár. De hová mehetünk? – kérdezi Lindz, s leül az ágyra, miközben én becsukom az ajtót.

- Nem tudom, de kezdek egyre jobban izgulni emiatt az egész miatt – közlöm vigyorogva.

- Hát akkor ideje pakolnunk!!

Ezzel előszedjük a bőröndöket, és elkezdünk mindet előszedni, ami kellhet.

Egy hét. Senki se tudja, hová megyünk.

- Hmm.. – ülök a sarkamra – Mit vigyünk?

- MINDEENT! – kiabálnak a lányok, s egyből kirántják az összes ruhát a szekrényből.

- De.. minek? Csak két napra megyünk – nézek értetlenül.

- Gondolj bele. – karol át Linda – Megdobálnak hógolyóval. Kell valami elegáns. Pizsama. Na és: ki tudja, hová megyünk?

Ezt végigvezetve… Igazuk van.

- Hmm. Tényleg – ismerem be, de nincs is időm tovább gondolkozni, mert a Dani elindítja az All I want for Christmas is You-t, mire mind őrült ugrálásba kezdünk, s mikor ahogy elkezdődik az ének, még dalra is fakadunk.

A refrén közben végül benyit a szobába Joe.

- Mit csináltok? – dől az ajtófélfának szórakozottan.

Én válasz helyett csak elé állok, és neki éneklek tovább.

- ’Cause baby all I want for Christmas is YOU! – kacsintok rá, mire felvonja a szemöldökét.

- Hát.. oké – kap fel hirtelen, és forogni kezd velem körbe-körbe.

- Nemáááár! – sikítok, miközben a lányok minket nézve nevetnek.

- Te mondtad, hogy engem akarsz, dili – tesz le, majd egy szó nélkül kimegy a szobából, de még hallom, ahogy dúdolgatni kezdi a szám dallamát.

- Na, most már tényleg pakoljunk – mondja Lindz, s a Shake it up Chritmas közben valóban komolyabban kezdjük el válogatni a ruhákat, de persze az éneklés elhagyhatatlan mellé.

Mikor már épp egy kisebb domb tornyosul a szoba közepén, Nick nyit be.

- Lányok, el ne felejtsetek fényképe… Jesszusom!

Elkerekedett szemekkel pislog a ruha halomra.

- Ezt… mind hozni akarjátok?

- Hát.. Tudod, hátha VALAKIK – emelem ki – meg akarnak minket dobálni, meg ilyenek.

- Oké. De az EGY ruha fejenként. Nem ezeregy! – próbálja túlkiabálni a zenét.

- Talán sok? – kérdezi Linda – Azt sem tudjuk, hová megyünk.

- HIDEG lesz. Tehát ez nem kell – emel fel egy ujjatlan koktélruhát.

- Kösz.. Ha hamarabb szólsz, talán kicsit egyszerűbb lenne… - sóhajtok.

- És én még azt hittem, Joe esik túlzásokba… - megy ki – Siessetek! El fogunk késni!

- Akkor gyorsan válogassunk – ülök le, és elkezdem két kupacba szedni a darabokat a szerint, hogy kell-e vagy sem.

3 óra múlva Joe kiabál fel az emeletre.

- Kész vagytok már, csajok? – hangja idegesen cseng – 20 perc múlva indul a gép, és még nem vagyunk sehol!

- Pillanat! – válaszolok, és a kezem egyre gyorsabban jár.

Közben felhallatszik a beszélgetésük, mert a zene már rég nem szól. Idegesített. Mindenkit.

- És?? Még simán odaérünk – mondja Kev nyugodtan.

- De Kevin!!! 40 percre van a reptér! – szól közbe Nick is.

- Igen. 4:20-kor indul a gép, most meg 4 óra van.

- De srácok.. Mi nem is azzal megyünk – hallatszik fel Nick döbbent hangja.

- Basszus… Tényleg! KEVIN! – kiabál Joe.

- Mi van?

- Mi a 4:10-es géppel megyünk! Mert VALAKI rossz jegyet rendelt!!!

- Jól van na! Olyan egyforma a két ország neve!!! – védekezik Kevin – Pláne a városok! Nem hittem, hogy ekkora baj lesz belőle ha eltévesztem!

A lányokkal felvont szemöldökkel nézünk össze, majd végül elindulunk lefelé, hisz nem akarjuk lekésni a gépet.

- Nina, hadd segítsek – siet hozzám Joe segítőkészen, s kivesz egy bőröndöt a kezemből.

- Köszönöm, drága vagy.

- Tudom – helyesel, mire a plafonra nézek.

- És te így szeretsz – egészít ki még Joe.

- Nem szeretlek – közlöm vele, s elmegyek mellőle.

- Mi…? Hé, várj!! Erről sürgősen beszélnünk kell! – hallom a hangját, de mosolyogva megyek tovább.

Joe öccse kezébe nyomja a csomagokat, s utánam siet, míg a többiek kimennek.

- Várj már! – kapja el a karom, ugyan ott, ahol reggel – Mi volt ez?

Csak megrántom a vállam, és próbálom nem leleplezni magam.

- Nina… Komolyan. Ne csináld. Tényleg így van? – kérdezi egyre szomorúbban, s elengedi a kezem.

- De buta vagy – mosolyodok el, mire megkönnyebbülten felsóhajt.

- Te átvertél? – kérdezi fenyegetően, mire én felnézek a felettünk lévő fagyöngyre. Majd vissza Rá.

- Hopp.. – követi a tekintetem, egy fél mosollyal az arcán.

Megint felém hajol, és már majdnem össze ér a szánk, mikor Kevin jön be.

- Joe! Az előbb te voltál kiakadva! – lihegi – GYERÜNK MÁR!

Én kiszaladok az ajtón, s beülök Joe kocsijába. Senki más nem ül bent.

Joe és bátyja csak pár pillanattal később rohannak ki, Kev bezárja az ajtót, Joseph pedig bepattan mellém.

- Irány Európaaa! – indítja be a motort, mire én azonnal előveszem a telefonomat, hogy megírjam a lányoknak az infót.

Európa.

- Ne. Tedd azt el – szól rám Joe.

- De miért?

- Mert velem vagy. Tedd el, kérlek – mondja ismét, mire sóhajtva vágom zsebre a telefont.

Az előttünk lévő autóval egyetemben szerintem szabálytalanul gyorsan megyünk, pláne, hogy városon belül vagyunk.

- Nem kéne kicsit lassítani? – kérdezem Joe-t, mikor a sebességjelző már elhagyja a 100 km/h-t.

- Nem.

Ezzel a sebességgel nagyjából 5 perc alatt oda is érünk, és elkezdjük kipakolni a teli csomagtartót.

- Gyerünk! 2 percünk van! – sürget minket Nick, és berohan a reptérre, magára akasztva 2 táskát.

Páran utánunk fordulnak, de közülünk szerintem kábé a senkit sem érdekli, hisz el kell érnünk a gépet.

Ahogy beérünk, Nick már tájékoztat bennünket arról, hogy a 2. terminálba kell mennünk, így futunk is tovább. Ahogy odaérünk, én már teljesen elfáradok. Aludnom kell, úgy érzem.

Próbálom megnézni, hogy hová megy a gép, de egy ember pont eltakarja a feliratot, így csak az első kettő és az utolsó betűt látom: Hu….y.

- Mi a…? – kérdezem magamtól. Mi lehet ez?

- Nina, gyere már! – ránt magával Joe, és megmutatja a jegyeinket, gondosan ügyelve arra, hogy ne lássam, hová megyünk. Beengednek minket, így már kicsit nyugodtabban sétálunk be a repülőbe, és megkeressük a helyünket, ami tulajdonképpen nem is lehetne messzebb Lindáéktól és Kevinéktől.

- Hol vannak a többiek? – kérdezem Joe-t, aki szintén tanácstalanul forgolódik, utánuk kutatva.

- Ó, ott vannak! – mondja, s egy messzi pontra mutat.

Valóban ott ülnek: Linda Nick mellett, Kev pedig Dani mellett.

- Remek.. Messzebb nem is lehetnének – ülök le sóhajtva, s úgy érzem, a fáradtság eluralkodik rajtam. Durva volt ez a futkosós nap. És most még 9 óra repülőút.

- Baj? – veti le magát mellém – Így legalább kettesben vagyunk.

- És ha nem akarok? – kérdezem.

- Most komolyan? – kapja fel a vizet – Nina, most hülyéskedsz?! Először nem szeretsz, aztán nem akarsz velem kettesben lenni.. MI lesz a következő? Josephnek fogsz hívni?

- Hmm. Ez nem is egy rossz ötlet – bólintok elgondolkozva.

- Hehh. Hagyj békén – fordul el tőlem.

Most komolyan ennyire komolyan vette?

- Csak viccelek, te butus – lököm meg a vállát játékosan.

- Nem vicces. Egyáltalán nem vicces, hogy elbizonytalanítasz – közli velem.

- Oké. Ne haragudj – kérek bocsánatot tőle aranyos hangon, mire ő sértődötten rám néz.

Lebiggyesztett ajkakkal, könyörgőn nézek rá, ő pedig komoran rám, de egy idő után nem bírja tovább.

- Te kis hülye – karol át, és először a nyakamat, majd a vállamat puszilgatja puha ajkaival.

Fel sem tűnt, de idő közben a repülő felszállt.

Joe vállára hajtom a fejem, ő a fülembe dugja az egyik fülhallgatóját, és elindítja rajta a Somewhere Only We Know-ot a Keane-től. Mosolyogva lehunyom a szemem, majd lassan elnyom a mély álom…

Na, vajon hova mennek? És mit fognak csinálni? Ki kivel lesz egy szobában? 

Holnap megkapjátok a folytatását:)

Még egyszer sok boldog karácsonyt ♥♥♥