Visszajátszás - 1. rész

Otthon ülök a sötétben, s szememből csak úgy ömlenek a könnyeim.

MINDEN miattam van! Minden.. Nem kellett volna elmennem. Akkor Joe most jól lenne. Nem lett volna kórházban. Miattam.

1 hét telt el a baleset óta, már hazaengedték, de még feküdnie kell. Még nem látogattam meg. Nem merem. Nem tudok csak úgy odaállni elé azok után, amiket tettem.. Plusz úgyis ott van mindenki. Minek kellenék oda még én is?

Csöndben kuporgok a sarokban, mikor hirtelen megszólal a telefonomból a Hello Beautiful, mire összerezzenek. A készülékért nyúlok, és rá se nézek, csak felveszem.

- Haló. – szólok bele halk, rekedt hangon.

- Itt Nick.

- Szia.

- Hiányolunk. Merre vagy? – kérdezi kedvesen.

- Itthon.

- Londonban…? – rémül meg egy pillanatra.

- Neem, dehogy.. Itthon, az albérletben.

- Ja, tudom. Meglátogatod…? – kérdezi, és persze egyből tudom, hogy a bátyjáról beszél. Ki másról?

Éreztem, hogy ezért fog hívni.

- Nick, én.. Nem akarok ott lábatlankodni. Pont én nem hiányzom oda. – sóhajtom a halántékomat dörzsölgetve.

- Ohó, gondolod? Anya és apa körülugrálják.. Mindenki vele foglalkozik. Kev, Dani, Lindz, Frankie, Sasha, én… - sorolja, bennem meg hirtelen felmegy a pumpa.

Sasha is ott van..

- Ki a franc az a Sasha? Ha? – akadok ki hirtelen. – Joe róla beszél a TV-ben. Ott van, mikor Joe szarul van.. És nem tudom, ki az! Ki az, Nick?!

- Nyugi.. Halkabban, Joe most aludt el… - suttogja. – Na szóval. Emlékszel mikor Joe-t szóba

hozták egy „ismeretlen lánnyal”?

- Igen, persze.. hogy is felejthetném el…. – jut eszembe az a szörnyű nap. – Az unokahúgotokkal.

- Igen. Aki Skandináviában él. Ő Sasha. – tájékoztat, nekem meg le kell ülöm.

Feleslegesen hagytam itt Joe-t… Feleslegesen volt kórházban…. Miattam és az idióta féltékenységem miatt Joe akár.. Akár meg is…

- Nina, itt vagy még? – szakítja félbe Nick a gondolatmenetemet. – Halló?

Hirtelen kitör belőlem a zokogás. Nem bírom tovább, túl nagy bennem a nyomás. Kinyomom a telefont, majd eldobom a fenébe, és felhúzom a térdemet.

Ez nem igaz.. nem lehet igaz.

A telefon megint megszólal, ami először nem érdekel, de aztán eszembe jut, hogy mi van, ha Joe az.

Felkelt és beszélni akar velem.

Így a telefonért mászok, és felkapom.

- Igen? – hangom izgatottan cseng.

- Joe nagyon szarul van – hallom Linda ideges hangját. – Téged akar.

- Mi?! De hát mi baja??? Az előbb még aludt!

- Igen, de felriadt mert hánynia kellett… - sóhajtja gondterhelten – A láza meg az egekben.

- Istenkém.. – kapom a szám elé a kezem, s szemeim megtelnek könnyekkel.

- És folyton azt hajtogatja, hogy téged akar.

- Oké. Indulok. – adom be a derekam.

Szüksége van rám.

Sietve kapok magamra egy farmert, egy pulcsit, megfésülködöm, de a többi nem érdekel. Még az sem, hogy a szemem tiszta vörös a sok sírástól. Rohanok, ahogy csak tudok.

Levegő után kapkodva kopogok be az ajtón, és tűkön ülve várom, hogy az kinyíljon.

- Szia. – nyit ajtót Kevin, de én egy szó nélkül berontok, ezzel szinte fellökve szegényt.

- Hol van…? – lihegem a nagyszobában, ahol a család szinte minden tagját megtalálom, beleértve Sasha-t is.

- Szia, Nina. – köszön Mr. Jonas, mire zavartan felé biccentek.

- Jó napot… vagyis hajnalt… - nézek az órára, ami reggel fél hetet jelez.

- Joe-t fent találod, a szobájában. Az előbb aludt el. Ma már hetedszerre… - sóhajtja Mrs. Jonas, mire én kényszeredett mosolyt erőltetek az arcomra, és halkan megköszönve felsietek a lépcsőn.

Ahogy az ajtó felé közeledem, szívem egyre hevesebben ver. Már egy hete nem láttam Joe-t. Hiányzott.

Halkan benyitok a sötét szobába.

Hallom a fiú egyenletes szuszogását, mire elengedek egy megkönnyebbült sóhajt.

Beljebb lépek, s becsukom az ajtót.

- Szia, Nina. – suttogja valaki, mire egy pillanatra szívrohamot kapok.

- Frankie?

- Igen, én vagyok.. – suttog, s érzem, ahogy megölel.

- Szia. – mosolyodok el.

- Joe nagyon fog örülni, hogy itt vagy. – enged el – Nézd, mutatok neked valamit.

Hallom tompa lépteinek zaját, majd felkapcsol egy villanyt.

- Biztos jó, ha azt felkapcsolod? – kérdezem halkan, de nem válaszol, csak odahív az asztalhoz.

- Joe-nak egész kis gyűjteménye van.. – suttogja.

Elképedve nézem, hogy képek milliói vannak szanaszét az asztalán, és én mindegyiken rajta vagyok. Van, ahol Sophie-val, van ahol Joe-val, vagy Nickkel, esetleg Kevinnel, és még sorolhatnám.

- Hát ezeket meg honnan szerezte…? – döbbenek meg, s egy-egy képet jobban megnézek.

- Ez a kedvencem. – nyúl át hirtelen a vállam fölött, s felemel egy képet, ami tavaly farsangkor készült. High School Musicalnek öltöztünk, én voltam Gabriella, Ő meg Troy.

Elmosolyodom.
- Joe, feküdj vissza. – szólok rá kedvesen, de ő egyre csak nézi a képeket.

- Frankie, lemennél anyáékhoz? – kérdezi öccsét, aki engedelmesen bólint.

- Mit mondjak nekik?

- Hogy Nina majd vigyáz rám.

- Oké. – megy ki a kis srác, és behúzza maga mögött az ajtót.

- Szia. – mosolygok Joe-ra, aki viszonozza a gesztust.

- Örülök, hogy itt vagy.. – támaszkodik rá a székre, és látom a kezén, ahogy erőlködik, hogy meg tudja tartani magát.

- Joe, feküdj le.

- Oké…

Odabotorkál az ágyhoz, én pedig végig mellette megyek, hogy segítsek neki, ha esetleg megszédülne.

Lefekszik az ágyra, aztán elkapja a karom, és maga mellé húz.

- Itt maradsz velem? – kérdezi.

- Itt maradok veled – simogatom meg a karját.

Erre mosolyogni kezd, simogatja a hajam, és rám néz.

- Te sírtál? – komolyodik el hirtelen.

Lesütöm a szemem, de nem válaszolok.

- Mi baj, Nina??? Miért sírtál? – faggatózik tovább.

Nem merem neki bevallani, hogy Ő volt az oka, úgyhogy csak megrázom a fejem, de Ő ennek ellenére is ráérez.

- Talán.. Esetleg miattam?

Nézem a szemeit, érzem, hogy gyűlnek a könnyeim.. aztán egyszer csak kitör belőlem a zokogás. Nem bírom tovább. Mindent kiadok magammal ezekkel a könnyekkel. A féltést, az aggodalmat, a féltékenységet, a szerelmet…

- Héé, ne már.. – ölel magához, én pedig szorítom őt magamhoz.

Hosszú percekig csak simogatja a hátam.

- Persze, hogy… Persze, hogy miattad, Joe. Annyira aggódtam érted! Nem veszíthetlek el… - motyogom, mikor végre meg tudok szólalni.

- Ajj de butus vagy… Nem fogsz elveszíteni!!! – biztosít. – Emlékszel, milyen jól kezdődött ez a nyár? Olyan cuki voltál abban az ünneplőben…

- Haha, nagyon… - mosolyodok el, még mindig könnyes szemmel.

- Tényleg az voltál. – erősködik.

- Olyan jó volt, mikor elém jöttél. Nagyon örültem neki. – mesélem – Már akkor éreztem, hogy ez egy jó nyár lesz.

- Igen, én is így voltam vele – mosolyog le rám. – A bulira még emlékszel?

- Naná. Hogy is felejthetném el? – kérdezem. – Bár nem a volt a legszebb estém, az tuti.. Jól ott hagytál egyedül! Ráadásul Demi miatt… - hangsúlyozom ki, mire elmosolyodik. – Ne mosolyogj! Féltékeny voltam.. kicsit azért rosszul esett….

- Jól van, na, Féltékeny Kisasszony – ölel meg, mire felsóhajtok. – Demi csak egy jó barát, akinek szüksége volt rám akkor és ott.

- Aha… - fejtem le magamról a kezeit. – Meg Selenával is duetteztél. Ráadásul az egyik kedvenc dalomat!

- Ugyan már! Ismered Selenát. Mindent és mindenkit magának akar. És mellesleg – emeli ki. – Éneklés közben végig Rád gondoltam. Arról meg nem tehetek, hogy olyan jó képű vagyok, hogy minden nő engem akar…

Játékosan belebokszolok a karjába, és elnevetem magam.

- Jó, ezzel a ténnyel nem ellenkezhetek pont én… - ismerem be.

- De, ha már itt tartunk, az sem volt ám túl szép, ahogy TE hagytál ott engem! – néz rám komolyan.

- Én Téged??? – kérdezek vissza, és komolyan nem jut eszembe, hogy mikor hagytam ott.

- Te, bizony. Amikor nekem jöttél, és közölted, hogy nem akarod megzavarni a „mézes-mázos” beszélgetésünket Demivel, és eltűntél. Vagyis… kerültél. . emlékszik vissza kicsit keserűen.

- Jó. Igen, bunkó voltam. Vagyis inkább féltékeny voltam. Demire, Selenára… - kezdem, és még sorolnám, de ekkor ő csak magához szorít, és egy lágy puszit nyom a homlokomra.

És ekkor eszembe jut valami.

- De… Már nem azért, de ki is smárolt Selly-vel kettőnk közül? – nézek mélyen a szemébe, de kicsit szemrehányó vagyok.

Erre behúzza a nyakát, nyel egy nagyot, és úgy ül tovább, mire elejtek egy kis mosolyt.

Úgy látszik, ezt a csatát én nyertem, de azért folytatom még.

- Tudod te, hogy milyen csalódott voltam én akkor? Tudod? Nagyon rossz volt… Ott ültem a mosdóban egyedül, és sírtam nagyjából ¾-ed órán át… - mesélem neki, és csak most jövök rá, hogy elmondtam neki a titkomat.

Felcsillan a szeme, s meglepődve néz rám.

- Szóval… Szóval TE voltál az a lány!

- Igen, Joe. ÉN voltam… - sütöm le a szemem kicsit szomorúan.

- És az a fiú, akiről akkor beszéltél… Az Én voltam???

- Igen, Te voltál. – vallom be halkan, lesütött szemmel.

- TUDTAM! – kiált fel. – Tudtam, hogy Te voltál az, és hogy rólam beszélsz! Vagyis.. éreztem. És akkor Te… De akkor Te… Te tudtad, hogy… hogy én… - dadog zavartan, és idegesen kisöpri a szeméből a haját, mert eszébe jut, mit mondott el nekem aznap este.

- Igen, Joe. Tudtam. –bólintok, enyhén kipirult arccal.

- Ott. Azon az estén. A buliban. Bevallottam, hogy szeretlek. Neked...

- Igen.

- És akkor.. Te azóta hülyét csinálsz belőlem?! – tol el magától egy kicsit, és látom rajta, hogy fél a választól.

- MI?!?! – kérdezek vissza hisztérikus hangon. – Joe… Dehogyis! De.. hogy gondolhatsz ilyet azok után, hogy…

- Jó, oké. Nyugi. – vág közbe. – Hiszek neked.

- Komolyan… Jaj. Az volt egyben a legjobb és a legrosszabb estém is. A legjobb, mert tudtam, hogy szeretsz. De a legrosszabbhoz több ok is van. Az első, hogy.. lerókáztalak – sütöm le a szemem, s közben az ujjaimon számolom az érveket. – A második, hogy smároltál Selenával, miután elduettezted vele a kedvenc dalomat. Plusz azt mondta a Seventeennek, hogy jártok. Aztán.. otthagytál a vacsoránál. Demiért. És még a pultos lány is flörtölt veled. – sorolom a dolgokat.

- Nina.. Szerintem úgy, ahogy van, felejtsük el azt az estét. – tanácsolja.

- Nem olyan könnyű.. – sóhajtom gondterhelten.

- Tudom.. – simít végig a karomon. – De figyelj. Segítek. Összefoglalom utoljára azt az estét, és utána tegyük meg nem történtté.

Könnyek szöknek a szemembe. Soha nem fogom tudni elfelejteni azt ez estét.

- Szóval.. Aznap érettségiztél. Én meg.. reggel elhatároztam, hogy elmondom neked, mit érzek. Persze, elhatározni könnyű volt… - jegyzi meg, mire elmosolyodom. – Mikor bementél átöltözni, megbeszéltem Nickkel telefonon, hogy hogyan csináljam. vagyis.. Megkérdeztem, hogy Ő hogyan csinálta. De én meg egyszerűen.. nem mertem. Aztán mikor az erkélyen sírtál a sok szerelmespár között, olyan édes voltál.. Ott és akkor annyira a magaménak akartalak tudni, de… - itt valamiért félbehagyja az egészet, és furcsán rám néz.

- De?

- Nina. Esküszöm neked sz életemre, hogy csak és kizárólag TÉGED szeretlek. – néz mélyen a szemembe.

Azt mondta, hogy szeret!

Elpirulva elmosolyodom.

- Most annyira.. de annyira megcsókolnálak, csak… Hánytam, és lehet, hogy nem lennének túl pozitív emlékeid… - sóhajtja.

- Hé, semmi gond – simítom meg az arcát.

- Oké. Kérdés. Mit szólnál, ha ma meglenne az első IGAZI randink? – suttogja a fülembe, ajkai a fülemet súrolják.

- Válasz: Az nagyon jó lenne. De neked ágyban kell maradnod. – túrok bele elaludt hajába, mire összehúzott szemekkel néz rám, ami megnevettet.

- Nem igaz. Mióta megjöttél, sokkal jobban vagyok. Már nem is émelygek. – ül fel. – Szerintem csak Ninahiányom volt.

- Hahaha. – mondom cinikusan, de kijelentése megmosolyogtat.

- Na, komolyan. Csak elmegyünk egy kicsit levegőzni. Tetszeni fog, és a friss levegő nekem is jót tesz. – győzköd.

- Ahjj…

- Szerintem elmehettek, biztos jót tesz a levegő Joe-nak. – hallom kintről Linda hangját, mire Joe-val összenézünk.

MI VAN?

- Linda…? – állok fel, és kinyitom az ajtót, ahol nemhogy csak barátnőmet, de Nicket is találom.

- Szia Nina. – int Nick.

- Ti meg mi a frászt csináltok itt? – teszem csípőre a kezem.

- Tündérmesét hallgatunk. – közli Lindz, mire akaratlanul is elmosolyodom.

- Menjetek el. – kacsint rám Nick, majd Lindát kézen fogva lemennek a lépcsőn.

Visszafordulok a szoba felé. Joe fekszik az ágyon, és a plafont szemléli.

- Joseph, szívesen elmegyek veled egy randevúra. – közlöm vele, mire felül, és elmosolyodik.

- Ennek nagyon örülök, Ms. Skyes. – áll fel, és most így szorít magához.

- Joe, az Ölelés Világnapja nem ma van… - tájékoztatom nevetve, mire felkap és pörögni kezd körbe-körbe.

- Van számodra egy meglepetésem. – tesz le, és a szekrényéhez lép.

- Ne mondd, hogy vettél nekem egy ruhát. – kérem szépen.

- Neem. Ezt nem most vettem. – fordul vissza felém, és kezében azt a darabot tartja, amit a Kids Choice Awardsra vett nekem.

Amikor meglátom, a szám elé kapom a kezem, és próbálom nem elsírni magam. Azok után, amiket mondtam és csináltam aznap… Azok után Ő eltette?

- Azt hittem, kidobtad… - csuklik el a hangom.

- Mi?? Már miért dobtam volna ki?? – csodálkozik őszintén.

- Mert itt hagytalak…

- Butus vagy. Pont ezért nem dobtam ki. Mert rád emlékeztetett.

Ezzel a kezembe nyomja a ruhát.

- Vedd fel. – kéri. – Megyek, én is rendbe szedem magam. Kezdem ezt egy jó alapos fogmosással… - kacsint rám, majd kimegy az ajtón, és becsukja azt maga után.

De nem hallom, hogy tovább menne, így odalépek az ajtóhoz, s ráteszem a kezem.

Érzem, hogy ott van a másik oldalon, s hirtelen meghallom, ahogy megszólal.

- Szeretlek, Nina. Szeretlek, mert az egész mindenség összefogott, hogy elérjek hozzád.

Done! :)

Sziasztok! :)

Két hírem van, egy jó és egy rossz.

Melyikkel kezdjem??? :)

Akkor legyen a jó:

MEGÍRTAM A RÉSZT!!!! 

És akkor a rossz:

....füzetbe :S

Mostantól kezdve gépelem be, szóval hamarosan visszatérő részem következik kb. két hónap szünet után >< 

Ez nagyon rosszul hangzik... :S

SIETEEEK!

Esetleg komizzatok, hogy mire számítotok ebben a részben, pl: Joe-nak komoly sérülései lesznek-e, megbeszélik-e a dolgokat Ninával, lesz-e valami romantikus dolog közöttük, stb...

Várom az ötleteket, KITARTÁS! :)

xoxo.

 Na most kedveseim, az a helyzet az AIWFCIY Part II.-vel, hogy bár haladok vele, úgy tűnik, nagyon hosszú lesz.. a 15. rész pedig eleve jobban áll mint a Karácsonyi Part II., így valószínűleg az lesz meg előbb. (Sőt biztos.)

Kérdés.
Érdekel egyáltalán valakit az AIWFCIY Pt II.? :)

 

Kommentet!!!

Részlet! ;)

"Ott. Azon az estén. A buliban. Bevallottam, hogy szeretlek. Neked..."

♥♥♥

Még élek :)

Sziasztok Bloglakók! :)

Igen, még élek amúgy, csak konkrétan semmire sincsen időm.
Holnap töri témazáró, csütörtökön hivatásnap, pénteken bent alszom a suliban, szombaton születésnap, valamikor tanulnom is kéne... :(
DE: Füzetben már írom az All I Want For Christmass Is YOU Part 2.-t, és ráadásul a 15. fejezetből is megvan már vagy 5 oldal!! :)
Szóval ígérem-ígérem-ígérem hogy nem kell már sokat várnotok!!
Még.
Láttátok a blog új címét? :3
Kicsit nyersnek éreztem annyit, hogy Nina Skyes's Life.. Mert hogy ez kit érdekel?
És őszintén? Jobban tetszik ez a cím ♥ 
Még.

www.wewatchedamotionpictureinthesky.blogspot.hu
Ismerős? Emlékszik rá valaki? :)
ÚJRA MEGNYITOTTUK! Vége a szünetnek, napokon belül jön az új rész Linda kezei alóóól.. :)
Szóval telis tele vagyok jó hírekkel ^^
Utolsó.
Lájkoltátok már a blog facebook oldalát? Ott is ki szoktam tenni rengeteg új infót, plusz hangulatzenéket, satöbbi... :)
Szóval: http://www.facebook.com/pages/Your-voice-is-like-a-lullaby/388998004501404 LÁJK és OSSZ! :)

Hamarosan jelentkezem, skacok :)
I luv U all. ^^)

 xoxo
Katie

All I Want For Christmas Is YOU

Part 1. J

 Izgatottan lerobogok a lépcsőn. Odakint már sötét van, és az ablak enyhén párás a kinti mínuszoktól.

Ahogy leérek, egy pár gyertyán kívül semmi más nem ég a szobában, s egy fiú alakját látom a kanapén. Lépteimet lelassítva közeledek felé, de pechemre meghallja, hogy jövök.

- Éreztem, hogy jönni fogsz – szólal meg Joe mosolyogva, s hátra fordul felém.

- Ajj – ülök le szorosan mellé a kanapéra.

Egy bögre forró csokit fedezek fel a fiú kezében, mire alsó ajkamba harapva nézek rá, boci szemekkel.

- Nekem is jut belőle?

- Háááát… talán – kortyol bele egy jó nagyot, mire rányújtom a nyelvem.

Erre ő nevetve a markomba nyomja az italt, amibe én elégedett vigyorral az arcomon iszom bele.

- Na szóval, holnap hová is megyünk? – kérdezem tőle.

- Maaaajd meglátod.

- Neeeee… Légyszi – nézek rá aranyosan.

- Nem.

Erre lerakom a bögrét a kávézó asztalra, majd visszafordulok Joe felé. Kérdőn néz rám, mire én még közelebb húzódom hozzá, s kezemet gyengéden az arcára teszem. Szemeimmel azokat a gyönyörű barna szemeit bámulom, majd tekintetem ajkaira fut.

Látom rajta, hogy kissé mintha elkábult volna.

- Ha megmondod, akkor most közelebb hajolok, és… - harapom félbe a mondatot, mert letámad, egy szó nélkül. Egy rövid másodpercig viszonzom, de utána lassan eltolom magamtól.

- Mondom HA MEGMONDOD! – szólalok meg, tettetett szigorral.

- Ajj de nem mondhatom meg! – nyögi.

- Akkor szia – állok fel, s a konyha felé indulok, de Joe is felugrik a kanapéról.

Épp elkap az ajtónál, s maga felé húz. Én mosolyogva nézek a plafonra, de ekkor megakad a szemem valamin.

- Mi az? – néz fel ő is.

- Fagyöngy…

- Hát akkor ez most már kötelező – vigyorodik el, s felém hajol.

- Hali! Mi jót csináltok? – köhint egyet-kettőt Nick, mire Joe elenged, és egy „EZ most komoly?!” pillantást vet tesójára.

- Semmit – hajtom le a fejem.

- El kell kezdenünk pakolni – tájékoztat a fiú, de fölösleges, mert Lindz ekkor fut le a lépcsőn.

- Nina, gyere! Találtunk egy CD-t! – lihegi, de ekkor észreveszi barátját – Nick.

- Szia, Linda – biccent a srác, elrejtett mosollyal.

- Menjünk, gyere – karolok a lányba, s felmegyünk a lépcsőn. A szobánkból Justin Bieber karácsonyi albuma üvölt.

- Helóó! Na, kiszedted belőle? – fordul felém Danielle, de én csak a fejemet rázom.

- Kár. De hová mehetünk? – kérdezi Lindz, s leül az ágyra, miközben én becsukom az ajtót.

- Nem tudom, de kezdek egyre jobban izgulni emiatt az egész miatt – közlöm vigyorogva.

- Hát akkor ideje pakolnunk!!

Ezzel előszedjük a bőröndöket, és elkezdünk mindet előszedni, ami kellhet.

Egy hét. Senki se tudja, hová megyünk.

- Hmm.. – ülök a sarkamra – Mit vigyünk?

- MINDEENT! – kiabálnak a lányok, s egyből kirántják az összes ruhát a szekrényből.

- De.. minek? Csak két napra megyünk – nézek értetlenül.

- Gondolj bele. – karol át Linda – Megdobálnak hógolyóval. Kell valami elegáns. Pizsama. Na és: ki tudja, hová megyünk?

Ezt végigvezetve… Igazuk van.

- Hmm. Tényleg – ismerem be, de nincs is időm tovább gondolkozni, mert a Dani elindítja az All I want for Christmas is You-t, mire mind őrült ugrálásba kezdünk, s mikor ahogy elkezdődik az ének, még dalra is fakadunk.

A refrén közben végül benyit a szobába Joe.

- Mit csináltok? – dől az ajtófélfának szórakozottan.

Én válasz helyett csak elé állok, és neki éneklek tovább.

- ’Cause baby all I want for Christmas is YOU! – kacsintok rá, mire felvonja a szemöldökét.

- Hát.. oké – kap fel hirtelen, és forogni kezd velem körbe-körbe.

- Nemáááár! – sikítok, miközben a lányok minket nézve nevetnek.

- Te mondtad, hogy engem akarsz, dili – tesz le, majd egy szó nélkül kimegy a szobából, de még hallom, ahogy dúdolgatni kezdi a szám dallamát.

- Na, most már tényleg pakoljunk – mondja Lindz, s a Shake it up Chritmas közben valóban komolyabban kezdjük el válogatni a ruhákat, de persze az éneklés elhagyhatatlan mellé.

Mikor már épp egy kisebb domb tornyosul a szoba közepén, Nick nyit be.

- Lányok, el ne felejtsetek fényképe… Jesszusom!

Elkerekedett szemekkel pislog a ruha halomra.

- Ezt… mind hozni akarjátok?

- Hát.. Tudod, hátha VALAKIK – emelem ki – meg akarnak minket dobálni, meg ilyenek.

- Oké. De az EGY ruha fejenként. Nem ezeregy! – próbálja túlkiabálni a zenét.

- Talán sok? – kérdezi Linda – Azt sem tudjuk, hová megyünk.

- HIDEG lesz. Tehát ez nem kell – emel fel egy ujjatlan koktélruhát.

- Kösz.. Ha hamarabb szólsz, talán kicsit egyszerűbb lenne… - sóhajtok.

- És én még azt hittem, Joe esik túlzásokba… - megy ki – Siessetek! El fogunk késni!

- Akkor gyorsan válogassunk – ülök le, és elkezdem két kupacba szedni a darabokat a szerint, hogy kell-e vagy sem.

3 óra múlva Joe kiabál fel az emeletre.

- Kész vagytok már, csajok? – hangja idegesen cseng – 20 perc múlva indul a gép, és még nem vagyunk sehol!

- Pillanat! – válaszolok, és a kezem egyre gyorsabban jár.

Közben felhallatszik a beszélgetésük, mert a zene már rég nem szól. Idegesített. Mindenkit.

- És?? Még simán odaérünk – mondja Kev nyugodtan.

- De Kevin!!! 40 percre van a reptér! – szól közbe Nick is.

- Igen. 4:20-kor indul a gép, most meg 4 óra van.

- De srácok.. Mi nem is azzal megyünk – hallatszik fel Nick döbbent hangja.

- Basszus… Tényleg! KEVIN! – kiabál Joe.

- Mi van?

- Mi a 4:10-es géppel megyünk! Mert VALAKI rossz jegyet rendelt!!!

- Jól van na! Olyan egyforma a két ország neve!!! – védekezik Kevin – Pláne a városok! Nem hittem, hogy ekkora baj lesz belőle ha eltévesztem!

A lányokkal felvont szemöldökkel nézünk össze, majd végül elindulunk lefelé, hisz nem akarjuk lekésni a gépet.

- Nina, hadd segítsek – siet hozzám Joe segítőkészen, s kivesz egy bőröndöt a kezemből.

- Köszönöm, drága vagy.

- Tudom – helyesel, mire a plafonra nézek.

- És te így szeretsz – egészít ki még Joe.

- Nem szeretlek – közlöm vele, s elmegyek mellőle.

- Mi…? Hé, várj!! Erről sürgősen beszélnünk kell! – hallom a hangját, de mosolyogva megyek tovább.

Joe öccse kezébe nyomja a csomagokat, s utánam siet, míg a többiek kimennek.

- Várj már! – kapja el a karom, ugyan ott, ahol reggel – Mi volt ez?

Csak megrántom a vállam, és próbálom nem leleplezni magam.

- Nina… Komolyan. Ne csináld. Tényleg így van? – kérdezi egyre szomorúbban, s elengedi a kezem.

- De buta vagy – mosolyodok el, mire megkönnyebbülten felsóhajt.

- Te átvertél? – kérdezi fenyegetően, mire én felnézek a felettünk lévő fagyöngyre. Majd vissza Rá.

- Hopp.. – követi a tekintetem, egy fél mosollyal az arcán.

Megint felém hajol, és már majdnem össze ér a szánk, mikor Kevin jön be.

- Joe! Az előbb te voltál kiakadva! – lihegi – GYERÜNK MÁR!

Én kiszaladok az ajtón, s beülök Joe kocsijába. Senki más nem ül bent.

Joe és bátyja csak pár pillanattal később rohannak ki, Kev bezárja az ajtót, Joseph pedig bepattan mellém.

- Irány Európaaa! – indítja be a motort, mire én azonnal előveszem a telefonomat, hogy megírjam a lányoknak az infót.

Európa.

- Ne. Tedd azt el – szól rám Joe.

- De miért?

- Mert velem vagy. Tedd el, kérlek – mondja ismét, mire sóhajtva vágom zsebre a telefont.

Az előttünk lévő autóval egyetemben szerintem szabálytalanul gyorsan megyünk, pláne, hogy városon belül vagyunk.

- Nem kéne kicsit lassítani? – kérdezem Joe-t, mikor a sebességjelző már elhagyja a 100 km/h-t.

- Nem.

Ezzel a sebességgel nagyjából 5 perc alatt oda is érünk, és elkezdjük kipakolni a teli csomagtartót.

- Gyerünk! 2 percünk van! – sürget minket Nick, és berohan a reptérre, magára akasztva 2 táskát.

Páran utánunk fordulnak, de közülünk szerintem kábé a senkit sem érdekli, hisz el kell érnünk a gépet.

Ahogy beérünk, Nick már tájékoztat bennünket arról, hogy a 2. terminálba kell mennünk, így futunk is tovább. Ahogy odaérünk, én már teljesen elfáradok. Aludnom kell, úgy érzem.

Próbálom megnézni, hogy hová megy a gép, de egy ember pont eltakarja a feliratot, így csak az első kettő és az utolsó betűt látom: Hu….y.

- Mi a…? – kérdezem magamtól. Mi lehet ez?

- Nina, gyere már! – ránt magával Joe, és megmutatja a jegyeinket, gondosan ügyelve arra, hogy ne lássam, hová megyünk. Beengednek minket, így már kicsit nyugodtabban sétálunk be a repülőbe, és megkeressük a helyünket, ami tulajdonképpen nem is lehetne messzebb Lindáéktól és Kevinéktől.

- Hol vannak a többiek? – kérdezem Joe-t, aki szintén tanácstalanul forgolódik, utánuk kutatva.

- Ó, ott vannak! – mondja, s egy messzi pontra mutat.

Valóban ott ülnek: Linda Nick mellett, Kev pedig Dani mellett.

- Remek.. Messzebb nem is lehetnének – ülök le sóhajtva, s úgy érzem, a fáradtság eluralkodik rajtam. Durva volt ez a futkosós nap. És most még 9 óra repülőút.

- Baj? – veti le magát mellém – Így legalább kettesben vagyunk.

- És ha nem akarok? – kérdezem.

- Most komolyan? – kapja fel a vizet – Nina, most hülyéskedsz?! Először nem szeretsz, aztán nem akarsz velem kettesben lenni.. MI lesz a következő? Josephnek fogsz hívni?

- Hmm. Ez nem is egy rossz ötlet – bólintok elgondolkozva.

- Hehh. Hagyj békén – fordul el tőlem.

Most komolyan ennyire komolyan vette?

- Csak viccelek, te butus – lököm meg a vállát játékosan.

- Nem vicces. Egyáltalán nem vicces, hogy elbizonytalanítasz – közli velem.

- Oké. Ne haragudj – kérek bocsánatot tőle aranyos hangon, mire ő sértődötten rám néz.

Lebiggyesztett ajkakkal, könyörgőn nézek rá, ő pedig komoran rám, de egy idő után nem bírja tovább.

- Te kis hülye – karol át, és először a nyakamat, majd a vállamat puszilgatja puha ajkaival.

Fel sem tűnt, de idő közben a repülő felszállt.

Joe vállára hajtom a fejem, ő a fülembe dugja az egyik fülhallgatóját, és elindítja rajta a Somewhere Only We Know-ot a Keane-től. Mosolyogva lehunyom a szemem, majd lassan elnyom a mély álom…

Na, vajon hova mennek? És mit fognak csinálni? Ki kivel lesz egy szobában? 

Holnap megkapjátok a folytatását:)

Még egyszer sok boldog karácsonyt ♥♥♥

BOLDOG KARÁCSOONYT!

Sok-sok boldog Karácsonyt mindenkinek, aki olvas!!! :)

Köszönöm, hogy itt vagytok nekem! 

Egy kis ajándék nektek :)

xoxo^^