3. fejezet - Demi után Selena?

Itt van a 3. rész is^^ Jó olvasást! <3

-  Köszöntök mindenkit ezen a csodás estén! Jól érzitek magatokat? – vigyorog a mikrofonba Selena. Én még mindig szorongva ácsorgok, továbbra is egyedül.

- Nos, most következik a karaoke – mosolyog Gomez – Mindenki annak kér dalt, akinek szeretne. 10 perc áll rendelkezésetekre, utána elkezdjük – ezzel lesétál. Szinte mindenki azon gondolkozik, hogy kit válasszon. Ekkor valaki megérinti a vállam, mire Joe-ra számítva, unottan hátra fordulok. De nem ő áll előttem, hanem James Maslow.

- Szia, James vagyok – nyújt kezet, és arcán széles mosoly terül el.

- Szia. Nina Skyes – rázom meg a kezét, és próbálok mosoly erőltetni az arcomra. Nagy nehezen, de végül sikerül.

- Ne haragudj, hogy csak így ide jöttem, de érdekel, hogy…ne sértődj meg, de… miért vagy itt? Vagy…hogyan engedtek be? 

- Háát… elvileg Joe-val jöttem – pillantok a Jonas srácra, aki most épp Selenával trécsel.

- Elvileg? Azt hogy csináltad? – ráncolja a homlokát

.- Nem látod? – kérdezem, mire végre követi a tekintetem, és megjelenik a feje fölött a kicsi, világító villanykörte.

- Jaa, értem. Plátói szerelem? – érdeklődik, mire vontatottan felnevetek.

- Dehogy – rázom a fejem bőszen. Egy szép, barna hajú lány lép oda Jameshez, akit még soha nem láttam. A fiú mosolyogva átkarolja, majd egy puszit nyom a homlokára. Szóval ő a barátnője. Össze is illenek.

- Ő itt a barátnőm, Taylor Knight – igazolja sejtésemet a fiú azzal, hogy bemutatja a lányt. Mosolyogva odanyújtom a kezem.

- Hali, Nina Skyes vagyok. 

- Szia. Taylor – rázza meg a kezemet vidáman.

 - És amúgy akkor mi van Joe-val? – érdeklődik James, én pedig sóhajtok egyet.

- Joe szinte a tesóm, de amúgy már tetszik egy kis ideje… - halkul el a hangom, mert Selena megint felsétál a színpadra, ma már vagy ötvenedszerre.

- Nos, még 2 percetek van dönteni, aztán indulhattok a színpad felé. Mindenkire sor kerül, úgyhogy ne tolongjatok – mosolyog, majd a tőle nem messze álló Joe felé nyújtja a kezét. A fiú először nem veszi észre, de a lány tesz róla, hogy ne maradjon figyelem nélkül. 

- Joe… - mondja doromboló hangon a mikrofonba(!), mire a fiú a színpad felé fordul.  Furcsálva néz a lányra, majd leolvasom a szájáról, hogy: igen?.

- Segíts lemenni – motyogja a lány összeszorított fogain keresztül, de mindenki hallja… Kicsit sem kínos neki. Joe feszengve lesegíti, majd mikor meglát, felém indul.

- Nina, miért löktél meg, mikor Demivel beszélgettem? – von kérdőre a fiú. Zavartan körülnézek.

- Hát… Eminem sietett a kajáldába, nekem jött, és elvesztettem az egyensúlyomat. De ne haragudj, nem akartam megzavarni a mézes-mázos beszélgetéseteket, nehogy azt hidd, hogy közétek szeretnék állni – mondom bunkó hangnemben, majd faképnél hagyom.

Tudom, hogy biztosan megbántottam ezekkel a szavakkal, de ez van.

Selena ismét felmászik a színpadra.

- Az idő… lejárt – jelenti be drámai hangon, én pedig a plafonra nézek – Akkor kezdjük is el. Miley, gyere – hívja fel a színpadra barátnőjét.

- Na, én szeretném, ha te és Joe Jonas elénekelnétek a Just A Kiss-t –kacsint Sel-re feltűnően a lány.

- Hát jó… - nevetgél idiótán Selena – Akkor Joe… gyere légyszi.

Joe odasétafikál, és megáll az egyik mikrofon előtt, így én visszamegyek Jameshez és Taylorhoz. Mosolyogva fogadnak.

- Erre kíváncsi leszek… - dörmögöm halkan.

Joe csodás hangja betölti a teret, és egy pillanatra lehunyom a szemem. Szeretem őt hallgatni. Olyan gyönyörű hangja van, hogy az már szinte természetellenes. De ekkor becsatlakozik Selena is, akinek a hangját alig lehet meghallani. A Jonas fiú szó szerint lemosta a lányt a színpadról. A dal vége felé közeledve nekem rossz előérzetem támadt. Selena elkezdett Joe felé lépkedni, aki furcsálva méregette a csajt. Az utolsó soroknál már miliméterekre voltak egymástól, majd… a dal bégén Sel megcsókolta Joe-t!

- Ne haragudjatok – hajtom le a fejem, és a mosdó felé tolakszom. Fejemet végig leszegem, hogy senki ne lássa lefolydogáló könnyeimet.

Ahogy rohanok, nekiütközöm egy fiúnak.

- Jaj, ne ha… - nézek rá, és Joe-t látom magam előtt. Megdermedek. A színpad felé fordulok, de a Jonas fiú épp most jön le az emelvényről. Ismét az előttem álló fiúra nézek.

- Nem Joe vagyok – jelenti ki, én pedig összezavarodva méregetem őt.

- Látom…

- A nevem Ronaldo Cruz. Valami baj van? Miért sírsz? – érdeklődik.

- Nem, nincs. Nem sírok, csak… izzad a szemem – mondok egy ócska kifogást, ami ráadásul orbitális hülyeség is, de jelen pillanatban ez érdekel a legkevésbé.

- És most bocsáss meg… - kerülöm ki, és végre bejutok a női mosóba.

Inkább bemegyek az egyik kabinba, lehajtom a vécé tetejét, és leülök. Hüppögve hallgatom a kintről beszűrődő hangokat.

- Skrillex, gyere – hívja fel a DJ-t Selena, a hangja nagyon boldognak tűnik.

Megint csak rossz előérzetem támad, és émelyegni kezdek a vacsorától.

- Joe, ne menj messzire. Énekeld el Ninával a You Are The Music On Me-t a HSM-ből – hallom meg Skillex mosolygós hangját.

- Nina, akkor gyere ide – ez már a Jonas fiú szájából hangzik el.

- Nem – hunyom le a szemem. Hallom, ahogy keresni kezdenek.

- Nina, merre vagy? – Joe még mindig a mikrofonba beszél, majd öt percen át vagy 100 ember szájából hallom a nevem elszórtan. De nincs kedvem kimenni. Nem. Inkább futamodom meg, mintsem hogy bárki is így lásson, mint ahogy most kinézhetek.

- Hát, Ninácskánk eltűnt… - nevet a mikrofonba Selena – De tudod mit, Joe? Én nagyon szívesen vállalom helyette az éneklést… - kacérkodik, én pedig ezt hallva hatalmasat ütök az ajtóra, ami erre az erőkifejtésre reagálva kitörik a helyéről. Ez valószínűleg a 6 éves röplabdázás eredménye…

A kezemen egy darabon felszakad a bőr, és vérezni kezd, de most még ez is hidegen hagy.

- Ez elég erős volt. – néz be az ajtó helyén… Kat Von D.

- Tudom… – motyogom mérgesen.

- Kat vagyok… - nyújt kezet, de én csak nézek rá.

- Ezt is – közlöm egyszerűen.

- Értem… - húzza vissza a kezét, és tenyerét beletörli a gatyájába. – Nina, te szereted Joe-t?

Ezen elgondolkodom. Tényleg. Most akkor mit is érzek?

- Ez egy jó kérdés – állok fel, és egy tükörhöz sétálok. Legnagyobb meglepetésemre a körülményekhez képest jól festek, így csak megpróbálom lemosni a vért a kezemről.

- Mert szerintem ő érez valamit irántad.. – néz rám a teletetovált lány a tükörből.

- Ja – horkanok fel, majd felé fordulok – És ezért flörtölt Demivel, ezért csókolózott Selenával, ezért tojja le jó magasról, hogy én is itt vagyok. Valószínűleg odáig van értem.

- Figyelj, ezek apró-cseprő dolgok, és lehet, hogy ő nem akarta – magyarázza nekem.

- Ő ment oda Demihez, és Selenával sem ellenkezett, basszus! – kelek ki magamból most már.

- Akkor hagyjad. Ha neked ettől jobb… - hagyja rám, és kimegy. Rátámaszkodok a csapra, és lehajtom a fejem.

Nem jobb ettől, de mégis mire lenne az jó, hogy még egy legyek. Én az az egy akarok lenni, nem még egy! Épp ezért kell hagynom őt. Hogy ő keressen engem, ne én őt.

És mos keres is.

Valaki bekopog az ajtón.

- Nina? Bent vagy? – hallom Joe hangját, mire kétségbe esem. Nem akarom. A csapokat tartó szekrények mellett, még van egy kis hely, így bebújok oda, hogy ne vegyen észre. Hallom, hogy nyílik az ajtó, és összeszorítom a szemem.

- Nina? – jön beljebb, és kicsit körülnéz. Aztán észreveszi kilógó szoknyámat.

. Nina, te vagy az? – kérdezi, és lépeiből rájövök, hogy felém tart. Gyorsan terven agyalok.

- Nem! És légyszi, ne is gyere közelebb! – kérem meg, miközben direkt magasabb hangon beszélek.

- Ööö… okéé – áll meg – És elmondod mi a baj?

- Miért mondanám? – kérdezem értetlenül.

- Hátt… talán mégis csak jobb, ha valakivel megbeszélheted… vagy nem? – kérdezi bizonytalanul.

- Hát…. egy fiú miatt, aki tetszik nekem, de már szinte testvérek vagyunk. És most egy csomó lánnyal kavar a szemem láttára, pedig én tényleg azt hittem, hogy… esetleg van köztünk valami… - mondom, még mindig azon a magas, remegő hangon.

- Wáó… velem is valami hasonló van… - tétovázik – Van ez a lány, aki velem jött, Nina. Kicsit másképp nézek rá, mióta egyszer nálunk volt egy hétig. Csak nem tudom, hogyan tudnám neki elmondani….

Megdöbbenek. Rólam beszél nekem, úgy, hogy nem is tud róla.

- Ahha…. és ő kavar valakivel? – kérdezem tőle. Erre nem válaszol azonnal.

- Nem… ha jól tudom, nem. És most is őt kerestem.

- Tudod, láttam őt – hazudok neki.

- Tényleg?! Hol??? – kérdezi izgatottan – Kérlek mondd el!

- A kajáldában – sóhajtok.

- Nagyon szépen köszönöm!!! – indul el felém, hogy egy öleléssel megköszönje, de rászólok.

- Ne! Ne gyere közelebb! – mondom hangosan.

- De hát miért? – értetlenkedik.

- Mert megkértelek rá. Nem szeretném, ha tudnád, ki vagyok – ismerem be.

- Miért, talán ismerlek? – kérdez rá gyanakodva. Kétségbe esek.

- Nemmm, csaak… nem szeretném, ha így ismernél meg – mondom hirtelen, és még egész hihető is, amit csinálok. Ha nem tudnám az igazat, még el is hinném, hogy nem ismerjük egymást.

- Oké, akkor majd… megismerkedünk máskor. És ne depizz! Szia! – megy ki, és becsukja az ajtót.

Megkönnyebbülten mászok ki addigi rejtekhelyemről, és belenézek a tükörbe. Most már sokkal megterheltebb a tekintetem.

- Most akkor mi lesz? – kérdezem tükörképemet, de csak egy elveszett, tanácstalan tekintet a válasz.

Kimegyek a mosdóból, és érzem, hogy szokatlanul sok szempár szegeződik rám. Zavartan nézek körbe, és az engem bámulók között felfedezem Joe-t, aki nagyjából öt perce hagyott magamra odabent. Most felém tolakszik, én pedig egy gyors hátraarccal menekülök. Nem akarok vele beszélni. Ezek után nem, semmiképp. Tetszem neki, de mégis ezt csinálja, és ez nagyon zavar. Vagy ő nem veszi észre magát?

Kiérek a friss, éjszakai levegőre. Rájövök, hogy az erkélyen vagyok. Körbenézek, és mindenütt szerelmespárokat látok, ami egy kicsit nyomasztó. Odasétálok a korláthoz, és lenézek.

- Nina – áll meg mellettem a Jonas fiú, mire lehunyom a szemem.

- Joe.

- Hová tűntél? Senki sem látott vagy negyed órán keresztül – faggat.

- Maradjon az én titkom – mondom, és még mindig nem nézek rá.

- Huhh… oké, hagyjuk – adja meg magát.

- Kössz – mondom, és megint elég szemét vagyok. Ismét émelyegni kezdek, és próbálok nem visszagondolni a vacsorámra. Érzem, hogy akármelyik pillanatban elereszthetem a kis rókát, így inkább elkezdek hatalmas léptekkel befelé menni, de Joe visszaránt. És ez volt a hiba.

Ránézek, és értetlenséget látok a szemeiben. Bár nem tehetek róla, az előbbi, hirtelen rántásának következtében sikerül telibe hánynom Joe zakóját. Könnyekben török ki. Jobban már el se ronthatnám. Magamra haragítom, megsértődök rá, hazudok neki most meg lerókázom. Csak gratulálni tudok magamnak. Összerogyok, mert a lábaim sem bírják már tovább.

- Nina… - guggol le Joe velem szembe, és megfogja a két vállam. Nem foglalkozik azzal, hogy mi van a zakójával, most próbál rám összpontosítani – Nina, jól vagy?

Sírva rázom a fejem. Nem, nem vagyok jól. Rosszul vagyok, magamtól. Az erkélyen lévők mind halkan fújolnak és beszélnek rólam, ami a fiúnak is feltűnik.

- Mi a franc van? Ti még nem hánytatok? Nem tartom valószínűnek, hogy nem… - véd meg, és felsegít a földről.

- Nem, én még nem – mondja Selena fölényesen.

Erre olyan szépet káromkodok, hogy a lány arca eltorzul.

- Joe, hozzád jöttem. Azt mondtam a Seventeen magazinnak, hogy járunk – jelenti be ünnepélyesen Gomez. Joe karja lecsúszik a vállamról, és döbbenten néz Selly-re, én pedig céltalanul futni kezdek, el onnan.

Komi? Megosztás? Még senki sem írt, és ez így nem lesz jóó...:(