Nina szemszöge:
- Neee! Ilyen nincs! Nem létezik!!! – erre a kiabálásra riadok fel.
- Joe? – nézek magam mellé, de a fiúnak hűlt helye már. Helyette 2-3 fotós vesz körül.
- Hagyjanak már engem békén… - kérem őket, majd felkelek, és álmosan nyújtózkodva megyek le a nappaliba, ahol mindenki ott van.
Joe-n kívül mind dühösen merednek rám, ami kicsit meglepő.
- Jó reggelt… - köszönök tétován – Talán rosszkor jöttem…?
Nem érkezik válasz, csak Joe szomorú tekintete.
- Akkor… kitört a világháború? – találgatok.
- Rosszabb. Sokkal-sokkal rosszabb – tájékoztat a fiúk menedzsere, akit eddig észre sem vettem.
- Értem… - ekkor megint vakuznak egyet – Miért van itt ennyi fotós?! A nyaklánc miatt?
- Ó, ha csak azért lennének… - sóhajtja Kevin szomorúan.
- Azért, mert Joe lett a világ Don Juanja – mondja Nick idegesen, majd kiviharzik a szobából, a konyha felé.
- Na jó, ebből elég volt! – Joe utána rohan, és behallatszik a nappaliba, ahogy veszekednek.
- Mi bajod van?! – kérdezi Joe öccsétől.
- Remek, Joe! Tényleg! Sikerült elcseszned a banda jó hírét az idióta csajozásoddal! Hiába dolgoztam annyit, most az egész munkámnak lőttek! – kiabálja Nick.
- Mi? Nick, ezt ugye nem gondoltad komolyan? Kevin és én is rengeteget erőlködtünk! Csak úgy, mint te! Nekünk is rengeteg munkánk van a Jonasban! Együtt teremtettük ezt meg, Nick… - reagál az idősebb fiú megdöbbenve. Én sem bírom felfogni, hogy Nick ilyet mondott.
- Hahahahaha… - színlel nevetést Nick – Vicces vagy, de nagyon tévedsz! Mind tudjuk, hogy csak miattam van ennyi rajongónk. Én írom a dalokat, én szerzem hozzá a zenét, én intézem apával a bandával kapcsolatos ügyeket, és már nem azért, de én vagyok a leghelyesebb is… De érdekes módon MINDIG TE aratod le a babérokat, Joe! És most? Most annyi év kemény munkája után összeszűröd a levet egész Hollywooddal, és ennyi. Odaveszett minden, amit sikerült előteremtenem. Ha ÉN nem lennék, most nem lenne banda sem. Sőt… tudod, eredetileg én lennék a frontember is. Én voltam az, akit 6 évesen felfedeztek. És ti csak háttérvokalisták voltatok. De én hallgattam rátok, hogy együtt jobbak lennénk. Vagyis… csak rád. MINDEN A TE HIBÁD? JOE!! – vágja bátyja fejéhez ezeket a kemény szavakat. Szóval ilyen lenne az igazi Nick?
- Az én hibám?! Az enyém?! – Joe hangja remeg a dühtől – Nick, te is tudod, hogy a paparazzik mindenhol ott vannak. Ez az egész csak egy kitaláció! Soha nem tennék ilyet Ninával, te is tudod! Neked is tudnod kell!!!
Milyet nem tenne velem? Most mi van?
- Persze, Joe. Tudom – a fiatalabbik Jonas hangja tele van cinizmussal – És amúgy mióta jártok Selly-vel? Biztos ez volt a terved, hogy elvedd tőlem. Na és Demi? Ő hányadik a listádon? 18.? 20.? És még szegény Ninát is szédíted! Sőt, amit tegnap tettél vele.. a szánalom legalja, nem tűnik fel?! Nem szégyelled magad?! Mióta ismerted már Ninát? Megbízott benned! Mind megbíztunk benned! Ott volt a fogadalmad! De téged nem érdekelt, csak mentél a hülye fejed után!!! Hát akkor most edd meg, amit megfőztél! Ja várj, és akkor Danielle-ről meg Lindáról még nem is beszéltünk. Ők is rajta vannak a listádon? Tudom, hogy megint az a terved, hogy elvedd tőlem, akit szeretek! De ezt az örömöt nem adom meg neked még egyszer. Úgyhogy tudod mit? Bárkivel…. Akárkivel kavarhatsz meg csinálhatsz egyéb dolgokat az egész világon, de Lindát és engem felejts el! – ezzel Nick kiront a konyhából, és kézen ragadja barátnőjét.
- Gyere, Lindz. Elmegyünk hozzám – mennek ki az ajtón, amelyet újságírók állnak el.
Megdermedve állok egy helyben, és még levegőt venni is elfelejtek. MI volt ez? Semmit sem értek…
Joe kilépked a konyhából, és tekintetében még több szomorúságot látok, mint az előbb.
Sokatmondóan néz a családja többi tagjára, akik erre felállnak, és kimennek, kivéve Demit, aki olvas valamit.
- Mi volt ez, Joseph? – támadom le egyből – Milyen lista? Miért kavarsz egész Hollywooddal? És miért cseszted el a Jonas hírnevét? Na és az, hogy… miért mondott neked ilyeneket Nick?
- Nina, tudnod kell valamit. És kérek, ne akadj ki. Megoldjuk! Meg tudjuk oldani! – fogja meg mindkét kezem a fiú, de ekkor Demetria dühösen ledob valamit a földre.
- Mi az, Demi? – húzom el a kezem Joe-tól, és felemelem az újságot.
- Semmi! – venné ki a kezemből a fiú, de nem hagyom magam.
- Mi ez, Joe? – olvasom el a címet.
Joe Jonas keményen csajozik! Exkluzív fotók és 5 oldalas részletek a 7. oldalon!
- Kérlek, ne olvasd el, Nina. Csak hazugságok – könyörög – Emlékszel, mit mondunk tegnap? Hogy nem érdekelnek minket a pletykák.
- Ha a szüleid ennyire felszívták magukat rajta, akkor valószínűleg nem pletyka – keresem meg a 7. oldalt, és olvasni kezdek.
Koncentrálok a mondatokra, de egy idő után minden egyes szó egyre jobba fáj, mert az igazságot hordozzák. Az igazság pedig néha fáj, nem igaz?
Selenával jár, titokzatos lánnyal csókolózik, Demivel flörtöl, velem szegi meg a fogadalmát. Már értem az „összeszűröd a levet egész Hollywooddal” kijelentés mondanivalóját.
Amíg olvasok, néma csend van, Joe lehajtott fejjel áll, Demi a reakciómat várja. A mobiltelefonok másodpercenként megcsörrennek, a fotósok eltűntek valahol.
Felzaklatva fejezem be az olvasást, és felnézek Joe-ra.
- Joe… ezt nem hiszem el! Te mindvégig kihasználtál engem…? Mivel érdemeltem én ezt ki?! Hehh… már értem, miről beszélt Nick. És tudod, mit? Igaza van! Szóval… én is csak egy trófea vagyok a számodra? – csapom le az újságot a kávézóasztalra.
- Nem! – vágja rá.
- Te pedig… - fordulok Demi felé, aki félve néz rám – Te mindvégig azon voltál, hogy Joe-val hülét csináljatok belőlem! Folyton pörögtél, hogy „Úúú, ezt meg azt kaptál Joe-tól!”, meg hogy menjek fel vele a színpadra, meg hogy te nem állsz a szerelem útjába, meg félsz, hogy elveszíted Joe-t, meg ő szeret engem… Persze… Közben jól szórakoztál, remélem… Meg is érdemled, hogy… hogy ezt csinálod magaddal!!! – vágom a fejéhez, bát nehezen megy. Látom rajta, hogy ezzel eltaláltam őt, erősen.
- Nina… engedd, hogy megmagyarázzam! Én és Demi soha nem voltunk egy pár. És nem is leszünk… - nyögi Joe.
- Nem, Joseph! Fogd be! Nem érdekel a hülye magyarázatod!! – förmedek rá – Ebből nem tudod kimagyarázni magad!
- Az újságcikk egy nagy hazugság… - suttogja Demi, majd sírva kirohan.
- Demi! – hallom Dani kiáltását, majd azt, hogy rohan a lány után.
- Kérlek… - lép mellém a fiú, de nem várom meg, hogy befejezze a mondatot. Felrohanok az emeletre, és előrángatom a bőröndömet a szekrényem aljából. A könnyeim már csípik a szemeimet, de nem hagyom, hogy előtörjenek belőlem. Nem. Erősnek kell maradnom.
A szekrényemből minden elkezdek beledobálni a bőröndbe, ugyanis hoztam egy nagy döntést. Hazamegyek Londonba. Nem maradok itt többet. Elég volt!
Nem érdekel semmi, csak az, hogy minél előbb végezzek.
- Mit csinálsz? – hallom Joe döbbent hangját a hátam mögül.
- Rossz ötlet volt idejönnöm, Joe. Nem hiszem el, hogy… - elcsuklik a hangom, de erőt veszek magamon, és folytatom – Hogy végig csak játszadoztál velem, és kihasználtad az érzéseimet! És én hülye… még hittem is neked.
Ezzel befejezem a pakolást, és elállok. Joe a küszöb előtt áll, így rávágom az ajtót, hogy át tudjak öltözni. Felkapom magamra a kint hagyott ruháimat, és a pizsimet is bedobom a bőröndbe.
A szekrényemhez lépek, amelyben egyetlen egy ruhát hagytam. Kiveszem, és behúzom a bőröndöm. Hirtelen kinyitom az ajtót. Joe még mindig ugyan úgy áll ott, mint mikor rácsaptam.
- Tessék, add oda az egyik barátnődnek – nyomom a kezébe a kimaradt ruhát: az az, amelyiket a Kids Choice Awardsra kaptam a fiútól.
Lesietek a lépcsőn, a bőröndöm pedig hatalmas robajjal jön utánam. A fiú csak az előszobában ér utol, és elkapja a karom.
- Ne menj el! Muszáj megmagyaráznom – könyörög – Ez egy idióta félreértés! Nem játszottam veled! Már 2 éve tetszel, tudod? Minden egyes együtt töltött pillanat igaz volt! Kérlek, ne tedd tönkre az életünket, Nina!
- Az életünket?! Az enyémen már csak javítani lehet, Joe… Bárcsak soha ne ismertelek volna meg… Engem is elfelejthetsz… Szia – rántom ki a karomat keze szorításából, bár ezután a vallomása tán már nehezebb megtennem.
Kiviharzom az ajtón, áttörök a ház előtt sorakozó újságírókon és fotósokon, és keresek egy taxit.
***
/”Mesélő” szemszöge/
Elment.
Joe nem is tudja, mihez kezdjen most.
- Mi történt? – kérdezi szigorú hangon az anyja.
- Elment… Nina elment! – kel ki magából a fiú, és idegesen kimegy a kertbe. Fáradtan két tenyere mögé rejti az arcát.
Teljesen le van sújtva. Elveszítette az öccsét és a… szerelmét. Ilyen nem létezik. Ráadásul mindkettőjüket egy és ugyanazon nap…
Ekkor Kevin ül le mellé, és egy bögre forró teát nyom öccse kezébe. Joe hálásan felsóhajtva kortyol bele az italba, azonban ez sem mulasztja el azt a mérhetetlen hiányérzetet, amely elönti őt.
- Ezt nem bírom felfogni… Olyan, mintha álmodnék… Ez csak egy rossz álom lehet – motyogja Joe.
A bögre kicsit égetni kezdi a kezét, de nem foglalkozik vele.
- Pedig el kell szomorítsalak: ez a valóság – szólal meg Kevin.
- Kev… Kev, te ugye nem hiszed el, amit az újság ír? Nem hiszed, hogy el akarom venni tőled Danelle-t, igaz? – kérdezi Joe aggódva.
Erre Kevin felnevet.
- Dehogyis! Te meg Dani? Hiszen idősebb, mint te, ráadásul a feleségem! Te pedig a tesóm vagy. Akármit is csinálsz. Még szép, hogy hiszek neked.
- Hát, remélem Nick sem fog sokáig haragudni rám… - sóhajtja a fiú gondterhelten.
- Aj, nyugi. Ismered Nicket. Kiszellőzteti a fejét, ír egy dalt, és ennyi. El is felejti, és csak a dal marad emlékül – karolja át öccsét Kev.
Erre Joe-nak is támad egy ötlete egy dalhoz.
- Adtál egy jó ötletet. De még ráér. Na mindegy…
- Szóval nyugi.
Joe kicsit lenyugszik, és lehunyja a szemét, ám ekkor megjelenik előtte Nina távolodó alakja, amiért ismét fájdalom önti el.
- És… mi lesz Ninával? Elmegy… pedig Kevin. Én TÉNYLEG szeretem őt! – próbálja Joe elmagyarázni, hogy mi a szituáció.
- Akkor menj utána, Joe! A csajok szeretik az ötletes, ragaszkodó pasikat! Most azonnal menj utána, és ne engedd őt elmenni. Mondd el neki őszintén, hogy mit érzel iránta. Ne kerülgesd a forró kását. Fejtsd ki. És siess, mert a repülőtérre ment, az nincs messze. Egyik sem! Gyerünk! – löki fel öccsét Kevin – Hupsz, ne haragudj…
- Semmi… Kev, te egy zseni vagy! – kezd el rohanni Joe, felkapja a kocsi kulcsot a konyhapultról, és már indul is. Próbál minél gyorsabban menni, hisz a reptér még kis sebességgel is maximum 10 percre van az otthonuktól. Azonban sikeresen dugóba keveredik.
- Gyerünk már… Ilyen nincs! – dobol idegesen a kormányon, majd egy hirtelen ötlettől vezérelve kipattan az autóból, és rohanni kezd. Ha jól számolt, pár percre lehet a repülőtértől.
3 perc elteltével meg is látja a hatalmas épületet, így még gyorsabban kezdi szedni a lábát.
Berohan a forgóajtón, és keresni kezdi a londoni gépet az Induló Járatok között, azonban nem talál ilyet.
- Nem… nem lehet, hogy… - tárcsázza Kevint, aki fel is veszi.
- Sikerült?
- Honnan megy a gép?
- Öhm… pillanat, nézem… - hallja Joe, ahogy Kevin pötyög a gépen.
- A Rooseveltről – tájékoztatja tesóját.
- Basszus…. BASSZUS! - üvölti Joe, és kétségbe esve lerogy egy székre – Vége, Kevin. Ennyi volt. Rossz helyre jöttem.
- Nem baj! Ne add fel!!! Csak rohanj! - ezzel Kevin kinyomja a készüléket.
A fiú felidézi maga előtt a lány arcát, és ez új erőt ad neki, hogy felálljon, és küzdjön még.
Nagy levegőt véve futni kezd. Fél órán keresztül mindent beleadva sprintel, mire a távolban feltűnik a Roosevelt Repülőtér. Még gyorsabban kezd rohanni, mert érzi, hogy még el fogja érni a lányt.
Berohan az ajtón, és azonnal keresni kezdi az ismerős alakot a szemével, reménykedve, hogy nem késett el.
Meg is találja: az egyik széken ül. A bőröndjét már biztosan berakták a gépbe. Zárkózottan pillant mindenkire, és mikor néha egy szerelmespárra téved a tekintete, szemében a csalódottság és a fájdalom fényei lelhetőek fel.
Joe határozottan elé siet, leguggol elé, és hosszasan megcsókolja. A lány először próbál ellenkezni, de végül megadja magát.
- Nina, ne menj el – suttogja, mikor a lány mégis eltolja őt magától – Nem bírnám ki.
- Kérjük, kezdjék meg a beszállást a 11:30-as, londoni járatra, mert az 5 perc múlva felszáll! – tájékoztat a hangosbemondó, mire Nina feláll. Ennek következtében Joe is, hogy a lány szemébe tudjon nézni.
- Nem érdekel, Joseph… - Nina hangja meg-megremeg – Mint hallottad, mennem kell. Ég veled.
Ezzel hátat fordít a fiúnak, és beáll a jegyellenőrök előtti, rövid sorba.
- Nem… Nem mehetsz el... – húzza ki onnan Joe.
- Miért?! Nem az én életem?! – rántja ki a kezét Nina Joe kezének szorításából idegesen.
- De. Aminek ÉN is a része vagyok. És épp ezért… épp ezért nem hagyhatsz itt… - mondja a srác egyszerűen – Tudod, mi van? Elmondom: Szeretlek! Tessék, kimondtam. Mert így van. És nem kell elhinned. Nem kell viszont szeretned engem. Nem kötelezlek rá. De tudnod, azt kell. És azt is, hogy nem hülyeségből írtam a Hello Beautifult. Talán az az egyik legőszintébb dalunk – fejezi be Joe. Nina láthatóan tétovázni kezd, de végül beáll a sorba, amely most még rövidebbnek tűnik, mint az előbb.
Miért ilyen nehéz ez? Miért ilyen bonyolult itt hagynia Joe-t?
Végül ellenőrzik a jegyét, és beengedik.
- Be kell szállnom. Szia.
Ezzel valóban felszáll a gépre, és ott hagyja a fiút, akiből görcsösen előtörnek a könnyei.
Nina szemszöge:
Felszálltam.
Itt kell hagynom ezt az életet. Joe-t, Nicket, Kevint, Demit, Denise-t és Pault, Lindát… Tőle még el sem köszöntem.
Elpveszem a telefonom, hogy egy SMS-ben vegyek búcsút barátnőmtől.
„Lindz… Köszönöm az együtt töltött éveket, és hogy végig mellettem álltál. És hogy megismerhettem egy ilyen csodálatos lányt, mint amilyen te vagy. Ég veled
Nina”
Elküldöm az üzenetet, és már épp kapcsolnám ki a telefont, mikor az csörögni kezd.
Természetesen Joe az, így inkább az üzenetrögzítőt választom, és remélem, hogy Joe beszélni fog.
„Nina… - zaklatotan felnevet – Itt sírok mindenki előtt, mint egy idióta. Eddig egy lány sem hozta ezt ki belőlem. Ha valaki elment, úgy voltam vele, hogy majd jön egy másik. De most nem akarok máikat. Én csak téged akarlak. Csak veled tudom olyan felszabadultan önmagamat adni, mint még a tesóimmal sem. Te megérintettél egem odabent, de ez… ez pont téged nem érdekel. Mindegy. Holnap letagadok majd mindent, ami köztünk történt. Majd megerősítem Selena kamuját, hogy járunk. És azt mondom majd, veled összevesztem emiatt. És elcseszem az egész életemet, mert te hazamész, és itt hagysz engem… De nem számít, ha te ezt akarod. Én csak jót akarok neked, és csak azt akarom, hogy boldog legyél. De még valamit szeretnék mondani. Ha valakit igazán szeretsz, engedd el. Ha visszajön hozzád, örökké a tiéd marad. De ha nem, akkor soha nem volt igazán a tiéd. Jó utat. Vigyáz magadra! Joe voltam.”
Joe búcsújának az ismerős jelzés vet véget, miszerint megszakad a vonal.
Könnyes szemmel kapcsolom ki a telefont, és a fejemben még mindig a fiú szavai csengenek, mint valami visszhang.
Bekapcsolom az iPodomat, és Avril Lavigne Goodbye című dalát hallgatva kibámulok az ablakon.
Érdekes módon ma felhős az ég, és lóg az eső lába is.
Benézek a reptér üvegfalán, és megpillantom Joe görnyedt testét, aki az üvegnek támasztja a fejét, és a repülőgépet fürkészi.
Ekkor a gép megmozdul alattam, és pillantásom inkább az eget borító, szürkés lila viharfelhőkre vándorol, hogy ne fájjon annyira…
Nagyon jó<3
VálaszTörlésHozhatod is a kövit!:)