- Nina! – ront be a szobámba Linda, 2 órával az után, hogy hazaértünk.
- Baj van? – ráncolom össze a szemöldököm.
- Nem, csak… ülj le… – csukja be az ajtót.
- Okééé… - megyek oda az ágyamhoz.
- Figyi – ül le ő is – Ne akadj ki, de… szerveztem neked egy király randit egy űber helyes sráccal ma estére. Szóval készülődj – tapsol egyet.
Pislogás nélkül meredek rá.
- Mi van?
- Igen! Most mondtam el! Öltözz!!! 7-re kész kell lenned! – siettet, majd a gardróbomba megy, hogy keressen nekem egy ruhát, mert én még mindig megdermedve ülök ott az ágyon. Mikor visszajön, ránézek.
- Lindaa… – nyögöm.
- Ne hisztizz. Tessék – nyújt felém egy sötétkék koktélruhát.
- Lindz… azt sem tudom, ki a srác… - kezdem megint, csak azért is.
- Óóó, többet tudsz róla, mint hinnéd – mosolyog sejtelmesen – Na, siess.
Ezzel magamra hagy, és kimegy a szobából.
Sóhajtva megadom maga, és kimegyek a fürdőbe, a telefonommal a kezemben. Egy van az emeleten, egy pedig odalent. Én ezt most elfoglalom egy kis időre. Bezárom az ajtót, és jó hangosan elindítom a srácok When You Look Me In The Eyes című dalát. Dúdolgatva lezuhanyozom, majd felveszem a ruhám.
- Nina, te vagy bent? – kopog be Joe, mire megállok, úgy, ahogy vagyok.
- Igen, én…
- Be tudsz engedni? Fontos lenne, mert…
- Bocsi, most nem. Menj lentre, légyszi… - kérem meg, és nekiállok a hajammal is kezdeni valamit.
- Okés… - sóhajtja.
30 perc múlva már indulásra készen lépek ki a fürdőből, csak a cipő és a táska hiányzik. Besietek a szobámba, és egy kis táskába összedobálok mind apró kis cuccot, amire szükségem lehet. Magamra kapom a cipőmet is, és bemegyek a gardróbomba, hogy megnézzem magam.
- Hmm… - nézem magam, egész elismerő pillantással. Tudok én, ha akarok.
Lesietek a lépcsőn. Odalent Kevint, Danielle-t, Nicket és Lindát találom, akik a kanapé ücsörögve néznek ki a fejükből, és egy szót sem szólnak, amit kicsit furcsálok. Mindig olyan jól el tudnak beszélgetni. Veszekedtek volna?
- Hűű, de jól néz ki itt valaki… - mosolyog rám Demi.
- Köszii… - vigyorgok rá – Na, hová is kéne mennem?
- Öh… a Prey étterembe. Tudod, hol van? – kérdezi Lindz.
- Nem, bocsi…
- Majd én megmutatom neki. Elvégre nekem is oda kell mennem, nem de? – szólal meg mögöttem Joe szemrehányóan, mire felé fordulok. A fürdő ajtajában áll, és félig nekidől az ajtófélfának.
Elképedve látom, hogy ő is kicsípte magát, akárcsak én.
Értem már! Ezek nekünk szerveztek titkos randit! Joe tekintetében gúnyt vélek felfedezni, ahogy a nyakukat behúzó kis négyesre pillant. Viszont mikor rám néz, egész mást látok a tekintetében. Valami izgalom félét. Nem is tudom pontosan megfogalmazni, hogy mit.
Visszafordulok barátnőmék felé, és én is kissé felháborodva nézek rájuk.
- Nem értem, hogy miért akartok beleavatkozni ebbe az egészbe… - jön közelebb a fiú mögülem, és megáll mellettem.
- Én sem. De nem is akarom – mondom kicsit csalódottan, és hirtelen kisietek a bejárati ajtón.
- Nina! – kiált utánam Lindz, de hidegen hagy. Kell egy kis gondolkodási idő.
Kisétálok egészen a tengerpartra, és leülök a homokba. Nézem a Napot, ami még éppen a tenger fölött van, de az alja már eltűnt a víz alatt.
Miért nem tudják rám bízni a szerelmi életem? Megoldom egyedül is, köszönöm szépen!
Semmi szükség nem lett volna erre az egészre, amivel mindkettőnket felhúztak. Minek avatkoznak az életünkbe? Azt hiszik, nem jövünk rá, hogy ha tetszik nekünk valaki? Nem is értem, mit gondolnak…
Egyszer csak leül mellém… Na vajon ki?
- Tudtam, hogy itt vagy – néz rám Joe.
- Örülök – mosolygok rá kedvesen, hiszen ő igazán nem tehet semmiről.
Erre egy szó nélkül közelebb hajol, és letámad. Nem is tudom, mit reagáljak, de végül viszonzom.
De szerencsére ő is észbe kap, és elhúzódik.
- Bocs, csak elragadott a hév… Nem akartam – magyarázkodik.
- Joe, nyugi. Nem történt semmi, oké? – nevetek rajta, de kicsit elpirulok.
Feláll, és felhúz engem is a homokból.
- Sétáljunk egyet? – dobja fel az ötletet – A vízben?
- Okés – egyezek bele, és leveszem a cipőm. Besétálok a vízbe, egészen addig, amíg a ruhám pont nem lesz nedves, és hagyom, hogy a hűs szellő játsszon a hajammal egy kicsit.
- Én megyek tovább – szólal meg Joe hirtelen, meglepően közelről.
Arra kapom a fejem, és azt látom, hogy Joe úgy ahogy van, sétál befelé a tengerbe, és már beljebb van, mint én. De most már nem befelé megy, hanem felém, és közben ravasz vigyor terül el az arcán.
- Joseph! – szólok rá, de már nekem is mosolyognom kell. Egyre közelebb ér.
- Igen, Nina? – kérdez vissza, de rájön, hogy ez így nem jó – Ajj, ez így rossz! Neked nincs idegesítő keresztneved!
Nevetve indulok el kifelé, de elkapja a csípőmet, és visszaránt. Sikítva nevetek, mert csikizni kezd. Egy ideig kínoz még, majd hirtelen az ölébe kap, és még beljebb megy a vízben.
- Joe, ne máár – mondom, mikor már neki is derékig ér a víz. De nem áll meg, hanem jókedvűen megy még tovább.
- Joey!!! – vetem be végül azt a becenevet, amit soha senkitől nem tud elviselni. Meg is áll a mozdulatban, és komolyan rám néz.
- Tudod, hogy utálom, ha így hívsz.
- Tudom, de ha nem hallgatsz a szép szóra, ezt fogom kiabálni, hogy mindenki hallja… - fenyegetem, mire egyből elindul kifelé.
- Amúgy neked miért idegesítő a keresztneved?? – lóbálom a lábam a karjaiban, és érdeklődve nézek rá.
- Nem tudom. Joseph – fintorodik el - Hülyén hangzik.
- Szerintem tök jó – biztatom – Olyan… elegánsan és férfiasan, inkább.
- Igen? – csodálkozik.
- Aha – mosolygok, és ekkor már le is mászom róla, mert megint csak bokáig ér a víz.
- Van kedved mozizni egyet? – veti fel az ötletet.
- Joe, az előbb még sétálni akartál.
- Igeen, de most jutott eszembe, hogy ma van a Vasember 2 premierje, és meg akartam nézni… - lelkesedik.
- MA van a premier? – kapom fel a fejem – Irány a mozi!
Témánál maradva végigbeszélgetjük a moziig tartó utat Robert Downley Jr.-ról és az Iron Man-ről.
Viszont mikor beérünk az épületbe, rossz hír fogad minket: az utolsó vetítést már lekéstük, negyed órája kezdődött.
Viszont Joe határozottan a pénztárhoz megy, és elkezd sutymutyolni az egyik eladónővel, aki bárgyún mosolyogva bólogat, és egy pillanatra eltűnik, majd vissza is tér. Hevesen bólogatva beszél a fiúval, majd aláírat vele egy papírt (ez mindig előfordul), és két jegyet nyújt át. Joe boldogan jön vissza hozzám.
- 17-es terem, most azonnal – terelget a jegyellenőrök felé, de nem adja oda a jegyeket.
- Joe, a jegyeket…
- Nincs rá szükség. – vágja rá, és tol tovább. Legnagyobb meglepetésemre az ellenőrök sem állítanak meg bennünket.
A 17-es terembe érve azt látom, hogy sehol senki. Egy árva lélek sincs a nézőtéren.
- Hová szeretnél ülni? – kérdez meg a srác.
- Öh… hová szól a jegy?
- Ne azzal foglalkozz – mosolyog.
- Joe, mi folyik itt?
- Semmi. Csak ülj le, ahová szeretnél! – biztat.
Megadom magam, és leülök a 6. sorban középre. A fiú mellém ül, és a hüvelyk ujját felemelve felteszi a kezét. Erre elkezdenek kialudni a lámpák, és elkezdődik a film.
Joe megszervezte, hogy csak mi megnézhessük a filmet. Ketten. Mégis csak összejön az a randi tudat alatt?
Valaki hirtelen egy hatalmas adag kukoricát nyújt felém. Oda nézek, és az eladólányt látom. A másik kezében két üdítő van.
Elveszem a kukoricát, Joe pedig az üdítőket, és halkan egy köszönömöt suttogok a lánynak, aki mosolyogva megrántja a vállát, és távozik.
Mindketten teljesen belemerülünk a filmbe, amelyben Rober Downley Jr. hatalmasat alakít. Csak egyetlen egyszer zökkenünk ki: mikor mindketten egyszerre nyúlunk bele a pattogatott kukoricába.
- Bocs, vegyél csak nyugodtan – húzza el a kezét Joe, én pedig elpirulva markolok bele a nasiba.
Mikor a film véget ér, már este 11 óra van.
Kissé álmosan lépünk ki a hűvös, esti levegőre, ahol a bőrömet azonnal csípni kezdi a szellő.
- Sssz… - szisszenek fel kellemetlenül.
Joe azonnal leveszi magáról a zakót, amit a randira vett volna fel.
- Joe, nem… - ellenkeznék, de máris rám teríti a rám hatalmas darabot, amitől rögtön sokkal jobb lesz.
- Köszönöm.
A filmről csevegve baktatunk hazafelé, és hihetetlenül jól érzem magam a fiúval. Mikor belépünk a házba, mindenki ugyan ott ül, ahol akkor, amikor mi elmentünk.
- Jól vagytok? – pattan fel Nick.
- Jól – mondjuk egyszerre, ugyan azzal a hangnemmel, és felmegyünk a lépcsőn.
Az ajtóm előtt megállunk, és nekem déjá vu érzésem támad. Ez olyan, mint amikor a buli után itt búcsúztunk el egymástól.
- Jó éjt, Joe – mosolygok rá fáradtan.
Most viszont fordulva történnek az események: Joe ad nekem jóéjt puszit.
- Szia, Nina – mosolyog, és mikor én kinyitom az ajtót, szó szerint hanyatt esek.
- Jól vagy? – kap utánam, aztán felhúz. Aggódva fürkészi arcomat.
- Hogyne… - nevetek, és becsukom az ajtót, majd ahogy beledőlök az ágyba, el is nyom az édes álom…
Másnap reggel arra kelek, hogy besüpped mellettem a matrac. Fáradtan felnézek.
- Demi… hány óra van? – ülök fel hirtelen, mert leesik, hogy ma lesz a díjátadó.
- Nyugi, csak reggel 8 – mosolyog le rám. Már semmi nyoma a tegnap estének.
- Huh… - hanyatlom vissza a párnára – De akkor te mit csinálsz itt?
- Itt aludtam. Tegnap jól eltűntetek Joe-val… - célozgat, hátha kiszedhet belőlem valamit.
- Figyelj. Úgysem mondok semmit, kár a gőzért – nyugtatom meg, mire bólint egyet, „igazad van” stílusban.
- Na. Igazából azért keltettelek fel, mert úgy gondoltam, elmehetnénk együtt valami ruhát keresni a Kids Choice-ra. Benne vagy? – kérdezi lelkesen, mire akaratlanul is mosolyra húzódik a szám.
- Persze.
- Ííí, szupi! – ölel meg szorosan.
- Demi nem kapok levegőőt… - nyögdécselem.
- Hupsz! Ne haragudj – enged el, és vigyorog, mint egy kis angyal. Ez a csaj… hihetetlen. Persze jó értelemben.
- Na, akkor felöltözöm és mehetünk.
- Oksi!!! – szalad ki, mert még ő is pizsamában van.
Mikor lemegyek, mindenki ott van, csak Joe és Lindz nem.
- Joe és Linda? – kérdezem meglepődve.
- Őőőők… még alszanak! – mondja Kevin, kissé magas hangon.
- Kev, mi a baj? – nevetek.
- Semmi baja sincs! – vigyorog rám Nick. Ezek megőrültek.
- Reggeli! – ugrál le Demi, és behúz a konyhába
Negyed óra múlva már mindketten hétköznapi ruhában és napszemüvegben lépünk ki a ház ajtaján.
- Merre menjünk?
- Óóó, én ismerem a legjobb helyeket – biztosít Demetria, és már karon is ragad, hogy elinduljunk egy jóó hosszú shoppingolásra.
Egy négy órás nézelődés és próbálás után végül a Gucci-ban mind a ketten találunk egy-egy megfelelő darabot magunknak.
- Nagyon jól nézel ki benne – áll mögém Demi büszkén.
- Háth… köszönöm. Beteljesületlen álom lesz belőle – nézem meg az árcédulát.
- Ajj, ne hülyéskedj már! Tudod, hogy rám számíthatsz – mosolyog rám a tükörből.
- Nem, Demi, ezt nem en… - fordulok felé tiltakozva, de ekkor lefagyok, mert Joe lép be a boltba. Amint meglát minket, féloldalasan elmosolyodik, és odalépked mellénk.
- Joe, egyszer ki fogsz nyírni ezzel a rosszfiús mosollyal… - jegyzi meg Demi.
- Sziasztok Hölgyek. De jól néztek ki – dugja zsebre a kezeit.
- Persze. Kár azért az árért… - húzom el a számat.
- Jaj, nehogy már emiatt ne lehess szép – húzza elő Joe a tárcáját. Most ő is kezdi?!
Demi egy „Na látod!” pillantással jutalmaz meg, mire alig észrevehetően rányújtom a nyelvem.
- Joe…
- Nincs Joe! – vágja rá a fiú határozottan.
- De. Te vagy Joe – tájékoztatja Demetria, mire mindhárman elnevetjük magunkat.
- Ahj, jól van – adom meg magam a fiúnak végül.
- Köszönöm – vágja rá.
- Mit?
- Hét hogy megvehetem neked ezt a csodás ruhát – kacsint rám, én pedig hitetlenül felröhögök.
Inkább oda sem megyek a pénztárhoz, mert az tényleg nagyon ciki lenne, valamint nagyon félreérthető is. Már szinte fel sem tűnnek a fotósok körülöttünk, meddig vannak rendesen.
- Mehetünk – érnek mellém mind a ketten.
- Hová? – indulok el.
- Meki. – mutat Joe az út túlodalára – Elmegyünk kajálni, és kicsit elbeszélgetünk.
- MI? – kérdezem, de már tolnak is át a gyalogátkelőn.
- Menj már! – sürget Joe, mikor megállok az ajtóban.
- Nem! Miről akartok velem beszélgetni? – makacskodom, mire sóhajtva összenéznek.
- Szerinted? A KCA-ról, mi másról? – kérdezi Demi, és betol az ajtón.
- Jó napot! Egy Big Mac menüt kérnék kólával – kezdi a lány a rendelést, majd rám néz.
- Én egy Sajtburger menüt kólával… - mondom bizonytalanul.
- Én pedig egy McFarmot, Sprite-al – fejezi be Joe – Ja, és itt eszünk.
- Rendben.
- Keressetek helyet – javasolja a fiú, és mi Demivel elmegyünk egész leghátra, hogy a legeldugottabb részen üljünk le.
- Kaptál egy ruhát Joe-tól – mondja vidáman, és úgy néz rám, mintha tudna valamit.
- Mhmm. És?
- Hát…
Nem tudja befejezni, mert a fiú ideér. Persze ilyenkor gyors a kiszolgálás…
- Jó étvágyat! – ül be mellém, és neki is lát az evésnek.
- Szóval. A lényeg, hogy… - mondja Demi két harapás között – Mindig-mindig MO-SO-LYOGJ!
- Pontosan! Ez fontos – helyesel Joe is, és beleiszik a Sprite-ba.
- Aztán: legyél magabiztos. Ne zavarjon, ha valaki beszól, vagy megkérdezi, ki vagy és mit keresel itt. Csak mondd nyugodtan: Héé, Nina Skyes vagyok, a Jonas tesók és Demi Lovato legjobb barátja! – kiabálja egész hangosan a lány.
- Csssss! – szólok rá nevetve, de ő csak bólogat.
- Ne vágj hülye pofákat, mert ha azt lefotózzák, jaj neked – röhög Joe saját poénján, amint persze mi is jót derülünk a lánnyal.
- Aztán, mi van még? – néznek össze.
- Legyél nyitott! – csettint Joe, jelezve, hogy van egy ötlete – Bármelyik sztárra köszönj rá nyugodtan, és kérdezd meg, hogy van.
- Okéé… - kapom be az utolsó falat hamburgert.
- Ja, és ne ijedj meg, ha egyszer csak rád ömlik 10 liter zöld trutyi – figyelmeztet Demi nevetve, mire Joe-val pacsiznak egyet.
- Oké, ezt nem értem – vonom fel az egyik szemöldököm.
- Hülyeség – legyintenek egyszerre. Túl egyszerre…
- Na, mivel kész vagyunk: menjünk haza! Már el is kell kezdeni készülődni – néz a telefonjára a fiú, és feláll.
- De hát még csak negyed kettő! – döbbenek meg. Még van vagy 3 óra az indulásig.
- Hidd el, jobb előbb kész lenni, mint az utolsó pillanatban rohanni – biztosít a lány, és kimegyünk a gyorsétterem ajtaján.
Ahogy hazaérünk, Linda kétségbe esve rohan elénk.
- Lányok, késében vagyunk! – rángat minket a lépcső felé.
- Héhé, ezt itt ne hagyd – szól utánam Joe, és felém nyújtja a Gucci feliratú zacskót.
- Jaj, tényleg! Köszi – kapom ki a kezéből, és a csajok után loholok, mert már rég fent vannak.
- Oké, zuhany! Gyorsan, gyorsan, gyorsan!!! – Linda teljesen kész van idegileg, így megfogom a két vállát.
- Hé, figyelj. Nyugi van, kész leszünk – mondom, mikor Demi besiet a fürdőbe.
- Huhh. Oké – ül le.
- Amúgy reggel sokáig aludtál… - jegyzem meg.
- Mi? – néz rám értetlenül, aztán leesik neki – Jaa… igen.
- Te hogyhogy nem jöttél ruhát venni??? – kérdezem.
- Mert nekem van ruhám, és kicsit Nickkel voltam – mosolyog.
- Ja, értem – esik le. Szóval Nick…
5 perc múlva Demi kiront a fürdőszobából, és Linda már ugrik is fel, hogy váltsa.
A sztárlány gyorsan felkapja a ruháját, és neki áll a sminknek a tükör előtt.
- Gyors voltál… - dicsérem meg.
- Köcce… - koncentrál a festékre. Némán nézem, amit csinál.
- Nina, menj! – jön be Lindz 10 perc elteltével.
- Okés – rohanok be, és fél perc múlva már engedem magamra a langyos vizet. Kicsit ellazulok és folyatom magamra, de tudom, hogy nem időzhetek bent sokáig.
Mikor kimegyek, a lányok már félig ki vannak festve.
Én is magamra kapom a ruhám, és gondosan kiterítem a vizes törölközőm.
- Hadd sminkeljelek kiii! – kéri Demi aranyosan.
- Hmm… Rád merjem bízni magam? – kérdezem gyanakodva, de mosolygok – Jól van.
Leültetnek egy székre, és mindketten elém hajolnak. Linda néha egy-egy utasítást mondd Deminek, aki a szememre koncentrálva dolgozik. 20 perc elteltével hajolnak ki előlem.
- Kész!
Belenézek a tükörbe, és egy pillanatra eláll a lélegzetem.
- Ez…ez én vagyok? – hajolok közelebb hitetlenül. Ilyen nincs! Egy gyönyörű lány csodálkozik rám a tükörképem helyén.
- Persze! - mosolyognak a lányok.
- Jaj, köszönöm szépen!!! – szorítom magamhoz őket egyszerre.
- Nincs mit. Bemelegedett a hajsütő vas? – kérdezi Lindz, és odamegy a konnektorhoz.
Elégedetten konstatálja, hogy igen, és a lányok nekiállnak a hajamnak is. Azzal csak negyed órát bajlódnak, de megéri.
Aranyos kis loknikat varázsolnak már-már vészesen hosszú tincseimből.
- Jesszusom… - nézek végig magamon.
- Király, nem? – mosolyog Demi, miközben a saját haját csinálja.
- Nagyoon! Köszönöm – ismételem magam.
- Nincs mit, de siessünk… - szól Linda, és idegesen birizgálja a kezét.
- Lindz, ne csináld! Még csak… - nézek az órára, amit azt mutatja, hogy összesen fél óránk maradt az indulásig – Ilyen nincs!
- Dehogynem! Úgyhogy húzzunk bele – sürgeti inkább Demit, mint engem, mert én már kész vagyok, csak összepakolok nekünk néhány fontos dolgot.
Mikor felnézek, már Linda remegő kezében van a hajvasaló. Rossz nézni, ahogy szenved, mert ideges. Egyébként tapasztalatból mondom, hogy csodákra képes.
- Ajj, add ide, te lány – veszem ki a kezéből, és elkezdem én besütni a haját.
- De Nina, megcsinálom – ellenkezik remegő hangon.
- Csönd. Ülsz és vársz, oké?
- Oké… - adja meg magát.
10 perc múlva leszek készen, és egész elégedett vagyok magammal.
- Na, tessék – húzom ki a hajsütő vasat, ő pedig belenéz a tükörbe.
- Ezt hogy csináltad? – emelgeti göndör fürtjeit – Én nem tudok ilyet.
- De én igen – kacsintok rá, és felkapom a táskám.
- Csajok, itt a limó – szalad fel Demi, aki idő közben eltűnt valahová. Gondolom lement.
Lesietünk a lépcsőn (már amennyire a cipők engedik) és kimegyünk az ajtón, amit Linda kulcsra zár maga mögött. Mikor beülök, a fiúk nincsenek sehol.
- Kevinék merre vannak? – kérdezem a lányokat csodálkozva.
- Már elmentek. Nem tudtak ránk tovább várni. Nick puszil – mondja Lindznek, aki belepirul az átadott üzenetbe.
- Aszta, de gyorsak voltak. Ki csinálta meg Joefiú haját? – nevetek, mert az mindig egy óra. A lányok is felröhögnek a poénon.
- Amúgy tegnapo hol a fenében mászkáltatok olyan sokáig Joe-val? – szögezi nekem a kérdést hirtelen Linda, mire azonnal elkomolyodom.
- Úgysem mondom el – fonom össze a kezeimet.
- Dehogynem. Addig ugyan ki nem szállunk, amíg el nem mondod – mondja határozottan a lány.
- Akkor egész este itt fogunk ülni, ahelyett, hogy bent szórakoznánk – bólintok, mire kicsit elbizonytalanodik.
- Ahh, miért olyan nagydolog elmondani? – kérdezi Demi is.
- Mert ehhez most semmi közötök sincs – válaszolom meg a kérdést.
Az autó megáll, én pedig azonnal ki is nyitom az ajtót, mert nincs kedvem tovább taglalni a témát. A lányok is kiszállnak, és én követem a tegnapi ebéd során kapott tanácsokat.
Mosolygok, nem vágok hülye pofákat (…), közvetlen és nyitott vagyok mindenkivel. Viszont egy negyed órás fotózkodás után kezdem megunni, hogy még mindig csak a vörös szőnyegnél tartunk, és odalopakodom barátnőmékhez.
- Hé csajok, nem akarunk BEMENNI? – kérdezem mosolyogva, mire csak bólintanak, és integetve-vigyorogva bevonulunk az épületbe. A színpadon sötét van, csak néhány ide-oda mászkáló alakot lehet kivenni.
- Keressük meg a srácokat – pásztázom a szememmel a hírességeket, de sehol sem látom a három fiút.
- Hé. Lehet, hogy még kint vannak. Nem tudhatod – nyugtat Demi, és elindul, hogy leüljön valahova. Lindával értetlenül összenézve követjük barátnőnket, és leülünk az ő két oldalára.
Viszont engem roppantul idegesít, hogy semmit sem tudok a srácokról, ezért forgolódni kezdek, és keresem őket, amerre csak lehet, de eredménytelenül.
- Nyugodj le – szól rám Demi – Valaki felment a színpadra.
Oda nézek, és valóban. Egy fekete alak áll az egyik mikrofonnál.
Mostmár minden egyes lámpa kialszik, és néma csend ül a teremre. Érdeklődve várjuk, hogy ’Valaki’ beszélni kezdjen. Azonban ehelyett hirtelen egy furcsa zaj hangzik fel.
A színpadon többen is ritmusra suttognak három betűt: S.O.S.
- S.O.S.! S.O.S!
- Halljátok a segélykiáltásokat? – hangzik fel Joe hangja, és hirtelen ismerős dallamok csendülnek fel.
Kigyulladnak a fények, és a három srác ott áll a színpadon, az egész zenekarral.
A lányokkal mosolyogva összenézünk, majd a közönséggel együtt üvöltjük a jól ismert sláger szövegét, egészen végig.
- Hát, üdvözlünk titeket a 2009-es KCA díjkiosztón! – mondja Nick, miután végigjátszották a dalt, és néhány belső ember már megy is fel a színpadra, hogy lecipeljék a nehéz dobokat és hangosítókat.
A srácok megkeresnek minket a szemükkel, és lejönnek hozzánk a színpadról, majd elfoglalják azokat a székeket, amiket nekik tartottunk fent. Joe persze mellém ül, amit nem is bánok.
- Jól aludtál? – nyom egy gyors puszit az arcomra, amitől teljesen elpirulok.
- Igen, de Joe…
- Bocs. Nem kellett volna? – kérdezi kicsit zavartan.
- Hát nem tudom… - sütöm le a szemem.
- Értem.. Hogy tetszett az előadás? – vált témát hirtelen, és én is próbálok elvonatkoztatni az előbbitől. Mosolyogva tekintek rá.
- Nagyon szuper volt. Nem számítottam rá – vallom be őszintén.
- Senki sem. Csak mi és a szervezők tudtuk.
- Gonoszak vagytok – húzom össze a szemem, mire felnevet.
A műsorvezető, Britney Spears lép a színpadra, elbűvölő felszerelésben.
Elkezdik kiosztani a díjakat.
- Akkor kezdjük! Az év legjobb női hangja: Demi Lovato! – tapsol Britney, és Demi vigyorogva felsiet a színpadra. Megérdemelte.
- Nagyon szépen köszönöm mindenkinek, de legfőképp két nagyon jó barátnőmnek: Lindának és Ninának! Csodásak vagytok, lányok! – néz ránk, és lejön hozzánk.
- Gratulálok! – ölelem meg, ahogy odaér.
- Köszii!
Viszont ez után igazából én nem is nagyon figyelek oda, mert fojtott hangon beszélgetek Joe-val, végig.
Vagyis addig, amíg el nem érkezünk az év legjobb fiúbandája díjig.
- És az év legjobb és legdögösebb fiúzenekara… A JONAS BROTHERS! – kiabálja Britney, és tapsolva várja a fiúkat a színpadra. Nick indul el először, és viszi magával Lindát, így én kicsit elbizonytalanodom, hogy mi legyen, de végül nem állok fel.
- Nem jössz? – pattan fel Joe mellőlem, de csak megrázom a fejem, mosolyogva.
Demi lök rajtam egyet a könyökével, de akkor sem állok fel. A fiúk nyerték a díjat, nekem semmi közöm ehhez az egészhez. Joe elhúzza a száját, és felbaktat a színpadra. Ekkor Demire nézek, aki értetlenül viszonozza a pillantást, és a plafonra néz.
- Nagyon szépen köszönjük! A rajongóink nélkül mi sem lennénk sehol! Ti vagytok a legjobbak, srácok! – mondja be Kevin a mikrofonba, Nick pedig megpuszilja Lindát. Ő leginkább neki hálás azért, hogy van, de ez így van rendjén.
Már épp elindulnának lefelé a színpadról, mikor Joe hirtelen a mikrofonért nyúl.
- Én még nem köszöntem meg. Nina, légy szíves gyere fel a színpadra! – szólít fel, mire Demi tapsolni kezd, Nickkel és a srácokkal együtt.
Kicsit remegve állok fel, és felmegyek Joe mellé. Kérdőn nézek rá, hogy mégis mi ez az egész.
- Tudod Nina, nekem rengetegszer te voltál az inspirációm. Mikor dalokat írtam. Inkább nem sorolnám fel, hogy konkrétan melyikeknél, de soknál. Te vagy a legjobb barátom. Halál komolyan. Már évek óta ismerlek, és te vagy az egyetlen olyan lány – jó, Demi és Linda is, de most rólad beszélünk -, aki nem a sztárt, hanem Joe-t látja bennem. És szeretnék adni neked valamit, amit már réges-rég, évekkel ez előtt oda kellett volna adnom – mondja, és én izgatottan várom, hogy mi fog kisülni ebből.
Joe ekkor a zsebébe nyúl, és előhúz egy…
Komment? Megosztás? Ajánlás? :$ <3<3<3
