7. fejezet – A meghívás

Reggel arra ébredek, hogy valaki halkan beszél mellettem. Fáradtan felnézek.
- Igen, egy pillanat… - Joe-t látom, aki egy telefont tart a füle mellett, és mellettem ül az ágyon. Rám néz.
- Szia. Ne haragudj, hogy felkeltettelek, csak egy kérdés… ráérsz vasárnap? – teszi csupasz vállamra a kezét, s érdeklődve figyeli az arcomat.
- Igen, azt hiszem rá.. de mire is? – kérdezem, rekedt hangon.
- Mindjárt elmondom – áll fel, és ismét a füléhez emeli a készüléket, de csak akkor kezd el belebeszélni, mikor már becsukta az ajtót.
Visszahanyatlok a párnámra, és gondolkodom. A tegnap estén, meg Joe-n.
Ám ekkor megint bejön valaki. Bár Joe-ra számítok, nem lepődök meg, mikor nem őt, hanem Nick barátnőjét, Lindát pillantom meg.
- Szia – ül le mellém mosolyogva – Milyen volt a tegnap este?
- Hűű… elmegyünk valahova, és elmesélem, ez így hosszú lenne, oké? – mosolygok rá, majd megöleljük egymást.
Ő az egyetlen, aki tudja, hogy tetszik nekem Joe.  Mert benne bízom csak, igazán.
- Nina, eljönnél ma velem? – jön be Joe.
- Az előbb még vasárnap volt… - nézek fel rá értetlenül.
- Az… mindegy. Eljössz velem ma?
- Hová?
- Csak néhány dolgot el kéne intéznem, és jó lenne, ha tudnál segíteni…  - szinte kéri, hogy menjek vele.
- Jól van… csak felkelhetek előbb? – kérdezem fáradtan, mire a mellettem ülő Linda lemosolyog rám.
- Várj, segítek – lépked közelebb Joe, majd hirtelen rám ugrik, és csikizni kezd.
Nevetve próbálok védekezni, de nem megy.
Mikor végre sikerül valahogy rávennem, hogy abba hagyja, Linda már nincs sehol. Ketten vagyunk a szobámban, s együtt fekszünk az ágyamon, mosolyogva.
Végül rászánom magam arra, hogy felálljak, s ruhát kezdek magamnak keresgélni. Sok ruhát csak hátradobálok, s mikor hátra fordulok, azt látom, hogy Joe ül az ágyon, körülötte ruhadarabok. Felvont szemöldökkel mered rám.
- Jól van na, nem tudom, mit vegyek fel! – nevetek, s zavartan beletúrok a hajamba.
- Mondjuk azt ott – mutat a szekrényemben maradt utolsó darabra.
Kiemelem, s érdeklődve pillantok rá, majd megrázom a fejem.
- Nem, ebben túlságosan ki van a lábam – dobom vissza.
- Mii? – kérdez vissza, majd feláll, és ő is kiveszi a ruhát.
Felállok, mire ő elém tartja a darabot.
- Te teljesen megbuggyantál? – kérdezi, majd hozzám dobja a ruhát – Vedd fel, és gyere ebben.
- Joe…
- Ne vitatkozz! – megy ki, és becsukja az ajtót.
Sóhajtva veszem fel a ruhát, majd keresek hozzá egy cipőt. Aztán még elintézek néhány dolgot, például a fésülködést, hajcsinálást, és ilyen egyéb fontos dolgokat.
Végül lemegyek a nappaliba, ahol Joe épp Lindával beszélget. Nem vesznek észre, úgyhogy egy kicsit hallgatózom.
- Szóval el akarod hívni magaddal? – kérdezi Lindz, kicsit hitetlen hangon. Joe nem szól semmit, csak bólint egyet.
- Hát… jól van, sok szerencsét.
Itt jobbnak látom, ha bemegyek, még mielőtt észrevennének.
- Nina, de csinos vagy – dicsér meg barátnőm, mikor meglát.
- Köszi – mosolygok rá hálásan, majd kicsit elpirulva Joe-ra nézek, aki semmit sem szól, csak némán néz rám.
- Joe, mehetünk? – kérdezem, mikor kezd kínossá válni ez az egész. Ekkor végre magához tér.
- Ja, persze, induljunk.
Felpattan a kanapéról, majd kinyitja nekem az ajtót.
- Hölgyem – enged előre, majd az autó ajtaját is kitárja előttem.
- Mi lett veled, Joe? – nevetek, majd beülök az autóba.
Ő átsiet a másik oldalra, és szintén beül, majd beindítja a motort. Bekapcsolja a rádiót, ahonnan egy Britney Spears dal szólal fel.
Joe direkt felhangosítja, és énekelni kezdi a számot, teli torokból. Én a fejemet fogva nevetek rajta, de aztán csatlakozom hozzá. Így érkezünk meg nem sokára egy McDonald’s-hez, ahol Joe leparkol.
- Én nem reggeliztem. Te igen? – húzza ki a kulcsot a helyéről.
- A-aaa – kötöm ki magam, majd kiszállok. Mikor bemegyünk, sokan néznek fel Joe miatt. Sor nincsen a kasszáknál, így gyorsan kell döntenünk.
- Jó napot – köszön Joe, és végignézi a kínálatot – Één egy… Big Mac menüt szeretnék kérni, kólával.
Miután leadta a rendelését, felém fordul.
- Én pedig egy McChicken menüt, szintén kólával – mondom bizonytalanul.
- Itt fogyasztják? – kérdezi még a pultos, mire Joe némán bólint.
- Én akkor leülök valahová – simítok végig a fiú karján, majd elmegyek mellőle. Érzem a hátamon a tekintetét.
Mikor leülök, egy pillanatra lehunyom a szemem, és próbálok megnyugodni. Csak eltöltünk egy napot együtt… Ennyi az egész.
Joe is megérkezik, két tálcával, majd leül velem szemben.
- Ne ilyedj meg, ha vakuznak, vagy kattanásokat hallasz – mormolja, mire nekem azonnal koppan, hogy itt vannak a paparazzik. Elhúzom a számat.
- Jó étvágyat – kezd neki gyorsan a szendvicsének. Tényleg nagyon éhesnek tűnik.
Én is enni kezdek, de néha már nagyon idegesít az a sok kattanás ott körülöttem.
- Mmm… elmegyünk egy haveromékhoz, mert vele kéne találkoznom, aztán miénk a nap, szóval oda megyünk, ahova akarunk… - mondja két sült krumpli között a fiú, én pedig csak bólintok egyet.
- Nagyon szótlan vagy… - állapítja meg gyanakodva.
- Csak nem szeretem, ha evés közben fotóznak… - tátogom, mire megjelenik a feje fölött a kicsi villanykörte.
Mikor befejezzük, gyorsan kimegyünk az ajtón, és beülünk az autóba.
- Miért megyünk a barátodhoz? – kérdezem, és felé fordulok.
Kiélvezem, hogy nézhetem őt anélkül, hogy az ő szemei is rajtam pihennének.
- Jaah, csak… dumálnom kéne vele valamiről, 10 perc se lesz az egész, oké?
- Persze, nem azért, csak érdekelt… - nézek az útra.
20 perc múlva áll meg a járgány alattunk, és eközben beszélgettünk.
- Hűűű… - szállok ki, és végignézek az előttem feltáruló látványon.
Egy gyönyörű villa magasodik elénk, előtte egy hatalmas medencével, amelyet több helyen is hidak ívelnek át. Üvegablakai hatalmasak, padlótól a plafonig nyúlnak.
- Az… - csukja be Joe a kocsi ajtaját.
Beindul, miközben átkarolja a vállamat.
Nem tudom eldönteni, mit csináljak. Eltoljam magamtól? Hisz még semmi nincs köztünk, nem randiztunk, nem volt semmi ilyesmi, így nem lenne nyomós oka erre a mozdulatra.
De ugyan akkor ha élvezem, akkor így közelebb kerülhetek hozzá, így inkább ezt az opciót választom.
Joe becsönget az ajtón, és mikor kinyílik az ajtó, egy ismeretlen férfi mosolyog ránk.
- Joe – mondja, és kezet ráz a mosolygó fiúval.
- Ő bizonyára a barátnőd – fordul felém, s nekem is kezet nyújt, de mikor én is viszonzom a gesztust, kezet csókol.
- Nem, ő… egy barátnőm, Nina Skyes – mondja Joe.
- Áh, értem. Gyertek beljebb – áll el az ajtóból, Joe pedig előre enged engem.
Odabent a férfi egy nagy szobába vezet bennünket, s mi leülünk egy kanapéra.
- Szóval Jim, mit szól? – kérdezi Joe kíváncsian, s kezeivel rátámaszkodik a térdére. Érdeklődve nézek egyik férfiról a másikra. Vajon miről beszélgetnek?
- Joe, nagyon eredeti az ötlet. Be kell valljam, nagyon tetszett, de itt-ott belejavítanék – tesz le a férfi a dohányzóasztalra egy vastag papírköteget.
- Természetesen. Sejtettem, hogy lesz rajta javítani való, azért hoztam magához. De örülök, hogy tetszett – reagál Joe megkönnyebbülten.
- Szóval, annál a résznél, amikor először… - kezdené a férfi, de én félbe szakítom.
- Elnézést… Joe, kimennék sétálni, ti csak beszéljetek nyugodtan… - állok fel. Joe mosolygós szemekkel néz fel rám, és úgy bólint.
A Jim nevezetű férfira is rá nézek, aki szintén bólint egyet, így kisétálok az üveg teraszajtón. A reggeli, gyér napfényben csillog a víz, s a hidak fekete fémkorlátja is.
Dúdolgatva mászkálok össze-vissza a kertben, és közben gondolkozom.
Azon, hogy mennyi minden történt tegnap. Mennyi mindent tudtam meg. Mennyi mindenkivel megismerkedtem. Végül megállok, az egyik korlátra támaszkodom és nézem a vizet, csöndben.
Így állok vagy negyed órán keresztül, de nem zavar. Élvezem a néha felerősödő, hűs szellőt, amely belekap a hajamban, és élvezem a csendet. Valahol a város szélénél lehetünk.
Végre lépteket hallok magam mögül, de nem fordulok oda. Joe támaszkodik mellém, s felém fordul.
- Ne haragudj, kicsit elhúztam… - mondja.
- Nem haragszom - mosolyodom el, de csak ez után nézek rá. Ő is felfelé húzza a szája sarkait.
- Oké… Amúgy ő Jim, szövegkönyv író.
- Értem – hunyorgok rá, mert a nap a szemembe tűz.
- Mehetünk? – kérdezi, mire bólintva ellépek a korláttól, és elindulok mellette az autóhoz. A házba már nem megyünk be, de Jim kiinteget nekünk az egyik ablakon. Vidáman viszonozzuk a gesztust, majd beülünk az autóba. Joe vissza furikáz a nyüzsgő életű belvárosba, majd most egy parknál állítja le az autó motorját.
- Sétálunk? – szállok ki derűsen.
- Sétálunk – válaszol Joe nevetve, majd bemegyünk a fákkal szegélyezett útra.
Halkan beszélgetve sétálunk, és én próbálok nem odafigyelni arra, hogy folyamatosan kattognak körülöttünk a fényképezőgépek.
Joe leül egy padra, és engem is magával húz.
- Nina, kérdezni szeretnék valamit  vallja be, óvatosan mosolyogva, mire a szívem heves dobogásba kezd. Végre megtudom, hová akar elhívni.
- Hát kérdezz, Joe – mosolygok rá vissza, s közben izgatottan figyelek minden egyes szavára.
- Nina… megtennéd, hogy…na. Eljönnél… velem a Kids Choice Awards-ra, mint a párom? – böki ki végül, én pedig eléggé meglepődök ezen a kérésen….