- Váó… - mondom zavartan.
- Na…? - kérdezi, kissé félve a választól.
- Figyelj… még hadd gondolkozzam, jó? – kérem meg, mire kicsit elhúzza a száját. Gondolom, arra számított, hogy egyből rábólintok az ötletre.
Innentől kezdve némán ülünk egymás mellett, Joe félig a pad támlájára teszi a kezét, és maga elé bámul. Nézni is rossz ezt a szomorkás arckifejezését.
Végül is, mi történhet?
- Rendben Joe, megyek veled – mondom, s közben lehunyom a szemem.
- Tényleg? – vidul fel.
- Tényleg… - nevetek.
Erre ő felpattan, és felkap, majd pörögni kezd körbe-körbe. Nevetek, és jól érzem magam vele, mint mindig. Azonban tudom, hogy ezt fotózzák is.
Mikor Joe letesz, pironkodva lejjebb húzgálom a ruhámat.
- Ahh, van egy király ötletem – ragad kézen Joe, majd elkezd rohanni, ki a parkból.
Beülünk az autóba, és elindulunk, miközben Joe lebonyolít egy telefonhívást.
- Szia! Figyu, eljönnétek a… - itt rám néz, majd elbizonytalanodik – Tudod, hova. Ahol…igen, igen oda. Jól van. igen, azért. Tetszeni fog nekik. Okés. Szia.
- Nina, elvennéd a telefont? – kérdezi, mire kiveszem a válla és a füle közül a készüléket – Köszi.
- Hová megyünk?
- Meglepetés – mosolyodik el, de még mindig az utat fürkészi.
Megadóan sóhajtok, majd a környéket fürkészem. Sok ember észre veszi Joe-t a kocsiban, és azt látom, hogy mögöttünk egy csapat lány rohan az úton. Összeráncolom a szemöldököm.
- Joe….
- Hmm? – néz rám egy tizedmásodpercre, majd mikor a visszapillantóba mutatok, oda kapja a tekintetét.
- Nee… Nem. Nem állunk meg – ad gázt.
- Okés, csak szóltam.
Hamarosan egy nagy, kihaltnak tűnő épülethez érünk. Joe satugázzal parkol le, s én egy pillanatra azt hiszem, neki megy az előttünk álló autónak.
- Jesszusom… - kötöm ki magam, majd gyorsan kiszállok.
- Gyerünk, gyerünk gyerünk! – sürget Joe, majd rohanni kezd a bejárat felé. Én követem őt, szintén futólépésben.
Mikor beérünk, valahogy be is zárja az ajtót, így azon nem jöhet be senki.
- Hol a fenében vagyunk? – kérdezem, mert az épület belseje is teljesen lepukkant.
- Majd meglátod – mosolyog sejtelmesen, s elindul az egyik lépcsőn felfelé.
Gyanakodva követem őt, és mikor felérünk a harmadik emeletre, átmegy a folyosóra. Az egész épület néma csendbe burkolózik, és még mi sem törjük meg azt.
Meglátok egy hatalmas termet, melynek az oldalára hatalmas betűkkel felírták, hogy: FALLABDA.
- Joe… nee – sóhajtok. Tudja, hogy utálom ezt.
- Ne hülyéskedj már, jó buli lesz! Gyere, öltözzünk át – kezd el húzni az öltöző felé.
- Együtt? – torpanok meg.
- Hát… nem, természetesen nem.
Mikor beérünk, Nick és Linda már ott vannak.
- Oh… sziasztok – lép el a fiú falhoz szorított barátnőmtől, aki elvörösödve hajtja le a fejét. Mi mintha észre sem vettük volna. Már hozzászoktunk.
- Helóó – köszönök, Joe pedig csak int egyet,
- Akkor? Párpárbaj? – nyújtja bátyja felé a kezét Nick, de Joe válasz előtt rám néz. Csak vállat rántok.
Erre a két testvér kezet fog.
10 percünkbe telik átöltözni, majd kettesével két-két térfélre állunk: Nick és Lindz, valamint én és Joe.
- Bocsi, ha nagyon béna leszek – súgom még Joe-nak, de már kezdődik is a játék.
Nick szervál, és az ő ütését Joe játssza vissza, így kizárásos alapon én kapom barátnőm labdáit.
- 20 pontig játszunk, oké? – kérdezi a fiatalabb fiú nagyjából háromnegyed óra elteltével, amikor is 17-14-es pontokkal ők állnak nyerésre.
- Persze, félsz, hogy ha tovább játszunk, beelőznénk, mi? – gonoszkodik Joe, de beleegyezik a kihívásba, majd mikor hozzá kerül a labda, erőből lecsapja azt, és így pontot szerez nekünk, mert Lindz nem tudja visszajátszani az ütést.
- Na, még két ilyet – pacsizok a sráccal.
Nick szúrós szemekkel és összeszorított szájjal méregeti tesóját, aki a következő pontot is hasonló módszerrel szerzi meg számunkra.
- Édes, cseréljünk helyet, okés? – kérdezi végül barátnőjétől, majd átáll az ő helyére, így megakadályozva még egy lecsapást, amit nem ütnének vissza.
- Nina, gyere csak egy kicsit – ránt magához Joe, majd megölel, amit hirtelen nem tudok mire vélni.
- Erőből csapd le, oké?
- Okés – mosolygok, majd elengedjük egymást.
- Nicknél a szerva, és ő úgy dönt, kapásból egy lecsapott labdával indítja a játékot.
- Nina – kiáltja Joe, és legnagyobb meglepetésére vissza is játszom a labdát, bár kicsit bénán. Nick és Linda annyira meglepődnek, hogy elfelejtenek játszani, így én szerzem meg az egyenlítő pontunkat.
- Imádlaaak! – dobja el az ütőt társam, és elkezd felém rohanni.
- Segítsééég! – kezdek el futni előle, de tudom, hogy felesleges.
Joe elkap, körém fonja a karjait, és jól megszorongat.
- Na jóó, elég – fejtem le magamról a kezeit, és visszaállok a helyemre.
Nick a következő labdát is lecsapja, de ezt is sikerül visszaadnom. És Lindának is. Úgyhogy ezt a pontot megint Joe szerzi meg nekünk úgy, hogy pont kettejük közé rakja a labdát.
- Hééé Niick! 18-17 IDE! – idegesíti az öccsét, mire nevetve fejbe vágom az ütőmmel.
- Még bármi megtörténhet – szól vissza neki Nick egész nyugodtan, és egy erőteljes szervával ad hangsúlyt ezen kijelentésének.
Azonban arra nem számít, hogy én egy kemény lecsapással játszom vissza a labdát az ő térfelükre. Lefagyva néznek rám, míg a labda egyre messzebb pattog.
- Azta….. – néz rám Joe csodálkozva.
- Szép volt! – mosolyog rám barátnőm, mire csak küldök felé egy puszit.
- Meccslabda – morogja Nick halkan, majd megint erőset szervál. Most csak szimplán visszaadom.
Ezt a pontot már ők sem adják oda könnyen, de a végén mi szerezzük meg Joe-val, mikor sikerül neki ütni egy cseles labdát, amit megint csak nem tudnak visszajátszani.
- Joeee! – kiabálom, és most én futok hozzá, majd ráugrom. Nevetve tart meg, és pörögni kezd velem körbe-körbe.
- Gart, szép volt – jön oda Nick savanyú arccal, de Linda rászól.
- Niick, ne csináld már! Csak szórakoztunk, oké?
- Jól van na – mosolyodik el az ifjabbik Jonas srác is, majd kezet fog bátyjával, aki már lerakott engem az öléből.
Hamar kövit!:D
VálaszTörlésoks :) még maaa :)
VálaszTörlés